Miközben azt láttuk, hogy összességében (szinte az összes desztinációra) növekedett az utazási kedv, az inivánál megvásárolt, belföldi üdülések száma 40 százalékot csökkent a tavaly nyári adatokhoz képest – az invia utasainak többsége tehát egyértelműen a tengert választotta – áll az utazásközvetítő közleményében.
Törökországban Alanya és Side veszített népszerűségéből, míg Antalya partjait többen választották idén, mint tavaly ilyenkor. Görögországban Chalkidiki és Lefkada szereztek a tavalyinál sokkal több foglalást, ezzel együtt Kefalónia népszerűsége valamelyest csökkent. Egyiptom top 3 üdülőhelye viszont évek óta nem okoz meglepetést: Hurghada, Sharm el-Sheikh és Marsa Alam vonzza a legtöbb utazót.
Az Albán Riviéra úgy csúszott le idén a TOP 10-be kerülésről, hogy Dürrest közel kétszer annyian választották, mint tavaly – növekvő népszerűségét viszont úgy fest, a többi albán part, nem pedig az egyéb desztinációk rovására sikerült megszereznie.
Az utazók idén sem az aktív pihenést keresték
Az utak megrendelése a legtöbb esetben a hét elejére esett: valószínűleg minden egyes, nem nyaralással töltött hétvége közelebb vitte a még döntés előtt állókat elhatározásukhoz.
A választott ellátásokat elemezve is arra jutunk, hogy a nyaralók vágytak a teljes kikapcsolódásra és a valódi pihenésre.
Egy, a közösségi médiában feltett kérdésre, hogy mitől lesz egy nyaralás “igazi”, a több száz válasz több, mint harmada tartalmazta valamilyen formában azt az előnyt, hogy “nem kell főzni”. Ezt mutatják a foglalások is: míg az önellátást választók száma 13 százalékkal csökkent a tavalyihoz képest, a teljes panziós ellátást kérők száma ugyanebben az időtartományban megduplázódott, de az All Inclusive, Ultra All Inclusive és félpanziós ellátást választók száma is nőtt.
A jól megérdemelt pihenéshez ezen kívül még időre volt szükségük az idén utazóknak – többre, mint tavaly! Jelentősen csökkent a rövidebb, és szignifikáns mértékben nőtt a 16-, 13- és 9-napos üdüléseket választók száma; ez utóbbit a tavalyinál 80,3 százalékkal több utazó választotta!
A nyár nem ér véget, csak holnaptól máshol keressük
A főszezonnak hivatalosan az augusztus 20-i hosszú hétvége jelenti a végét, de a nyár számos helyen még tart, ahogy az utazási kedv is.
Az őszi időszakra eddig realizált foglalások száma alapján idén is sokan hosszabbítják meg a nyarat Törökország, Egyiptom, Görögország, Tunézia és Spanyolország tengerpartjain, míg az őszi szünetet a legtöbben Egyiptom, Törökország, Kanári-szigetek, Omán és Zanzibár mesés tájain tervezik tölteni. Ezek mellett már az őszi városlátogatások, a sportutak, és az egzotikus utazások iránt is érzékelhető a kereslet.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!