Az elmúlt évtizedekben megszokhattuk: a nagy nyári nemzeti ünnep után kiürült a Balaton, szinte napra pontosan vége volt a szezonnak.
Idén azonban más a helyzet, telt házzal megy tovább a nyaralási nagyüzem.
Nagyon sokan használták ki az ünnep utáni napokat, és egyre többen még tovább maradtak a tónál. Úgy tűnik a korábbi tendencia változik, már nem ürül ki varázsütésre a Balaton 20-a után - derül ki az ATV Híradójából.
Egyre többen látják be, nem ér véget az élet augusztusban. Biztos vagyok benne, hogy szeptemberben a hétvégék erősek lesznek. Egyébként pedig készülünk az új szezonra, és mindent megteszünk azért, hogy az év utolsó harmada is kiváló legyen
- mondta híradónknak Pach Gábor, a Balatoni Kör elnöke.
Az egyesület célja, hogy a tó egész évben látogatható legyen, és minél több vállalkozó tartson nyitva a strandolási időszak után is.
A riportból kiderül, hogy még a napokban is nagyon sokan használták ki a kánikulát Zamárdiban, és a strandon töltötték az idejüket. Az egyik parti vendéglátós azt mondta: az utóbbi években egyre nő azok száma, akik augusztus 20-a után kezdik a nyaralásukat.
Egyre többen felfedezik, hogy szeptemberben ugyanolyan idő van, mint akár júliusban vagy augusztusban. Nekünk a szeptemberi időszak a kedvencünk, ilyenkor ugyanis a Balaton ugyanolyan meleg, lehet fürdeni, és hál’ istennek egyre több hely tart nyitva
- mondta Vass Máté, a Pizza Pazza tulaja.
A strandon pihenők is azt mondták: nagyon jó a parton lenni. Sokan vannak, de bőven van hely a parton.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!