Hétfőn este nyolckor lezárták a budai és a pesti alsó rakpartot a fővárosban. A BKK tájékoztatása szerint kedd reggel pedig lezárják a Margit-sziget mindkét bejáróját is, azon sem személyautók, sem a BKK járatai nem hajthatnak be.
Szeptember 17-én üzemkezdettől a 26-os autóbusz nem közlekedik, valamint a 4-es és a 6-os villamos nem áll meg a margitszigeti megállóban. A sziget csak északról, az Árpád híd felől közelíthető meg és onnan is kizárólag gyalog.
Az Országos Vízügyi Főigazgatóság arra számít, hogy a hét közepén, nagyjából 850 centiméternél fog tetőzni az árhullám. A legnagyobb készültség a Szigetközben, a Dunakanyarban és Budapesten van.
Magyarország az Európai Unió Tanácsának soros elnökeként hétfőn aktiválta az uniós integrált válságelhárítási mechanizmust a Közép-Európában tapasztalható árvízhelyzet miatt. Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter tájékoztatása szerint a mechanizmussal az árvízhelyzet által sújtott tagállamok koordinálhatják a védekezési feladatokat, illetve azt is meghatározhatják, hogy az Európai Unió hogyan tud ebben a leghatékonyabban segíteni nekik.
Pozsonyban hétfőn délelőtt már a 9 métert is meghaladta a Duna vízszintje, a víz több rakpartot is elöntött, valamint a pozsonyi állatkertből is menteni kellett az állatokat.
Szentendrén is megkezdték Magyarország első mobil árvízvédelmi falának felépítését. Az előrejelzés szerint a vízállás szeptember 21-én, szombaton elérheti Nagymarosnál a 716 cm-t, Szentendrén pedig a 740-750 cm-t.
Karácsony Gergely főpolgármester sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy a hétfői becslések már nem annyira riasztóak, mint az eddigiek voltak, a 8,5 méteres magasság a 2013-as rekordértékek alatt van, azonban továbbra is nagy a bizonytalanság és kiszámíthatatlan az időjárás.
Nincsenek elakadt szállítmányok Ausztria felől az utakon
Az ausztriai súlyos árvízhelyzet miatt lezárt autópályákon nem akadtak el a magyarországi szállítmányok, a fuvarozásban nincsenek nagyobb fennakadások – közölte az Economxszal a fuvarozók egyesülete, amely a Németországba indulókat is figyelmeztette.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem állnak le a fuvarozók, megegyezést akarnak
Lázár János: Elfogadhatatlan, hogy egy főúttal átszelt kisvárosban lakó kárán akarjon spórolni egy kamionos
Egyik csalódás a másik után: a Nemzetgazdasági Minisztérium elárulta, miért nem jöttek a számok
Karácsony meleg étel nélkül? Ezért állnak sorba ezrek a Népligetben
Hatalmas leállás jön az egyik legnagyobb banknál
Furcsa év, nagy döntések: Orbán Viktor szerint minden összejött idén
Nagy Márton: A magyarok pénze nő a leggyorsabban
Már kopogtat a mediterrán ciklon, hozza a havat karácsony estére
Ha ezt meglátja Orbán Viktor! Brüsszel még a karácsonyfát is elvinné a Karmelitából