Egy hónappal ezelőtt jelent meg a Magyar Közlönyben az a határozat, amely szerint a kormány nettó 200 ezer forint egyszeri pénzjutalommal ismeri el az árvíz elleni védekezésben a terepen részt vevő állami alkalmazottak munkáját – írja az Index.
A kormányhatározat szerint a pénzjutalomra azok az állami alkalmazottak jogosultak, akik
- nem önkéntesként a terepi védekezésben a helyszínen közvetlenül részt vettek;
- a terepi védekezést közvetlenül irányították.
Mindezek ellenére a Zsaruellátó Facebook-oldalra feltettek egy névtelen levelet, amely szerint a budapesti rendőrök kimaradtak az elismerésben részesülő személyek köréből, a megfeszített munkájuk ellenére is.
Bárdos Judit, a Rendvédelmi és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének elnöke az ügy kapcsán elmondta, konfliktust okoz a dolgozók között, hogy sokan úgy érzik, hiába vettek részt az őszi árvíz elleni védekezésben, nem kapták meg a kormány által elrendelt 200 ezer forintos egyszeri pluszpénzt.
Állítólag a pénzjutalom csak azoknak jár, akik lényegében a homokzsákok töltésénél dolgoztak vagy a munkákat irányították. Azok a rendőrök viszont, akik a környék biztosításában vettek részt, nem kaptak semmit.
Pedig nélkülük nem lehetett volna homokzsákokat sem pakolni, ők ugyanúgy részt vettek az árvízvédelemben, csak másmilyen feladatra vezényelték őket
– mondta a szakszervezeti vezető.
Az Országos Rendőr-főkapitányság az Index megkeresésére azt közölte, hogy a Zsaruellátó oldala nem tartozik a rendőrség hivatalos online felületei közé, ezért az ott található tartalmakkal kapcsolatban – kiváltképp, ha azokat névtelenül teszik közzé – nem foglalnak állást.
Hozzátették, hogy a rendőrség a vonatkozó kormányhatározatban szereplő tevékenységet végző személyek vonatkozásában 563 fő jogosult részére fizette ki a pénzügyi elismerés összegét.
Az Energiaügyi Minisztérium válaszában arról tájékoztatta lapunkat, hogy „a 2024 szeptemberében a Duna magyarországi szakaszán levonult árvíz elleni védekezésben részt vevők szolgálatának elismeréséről szóló 1318/2024. (X. 22.) korm.-határozat 2. pontjában foglaltak alapján a vízügyi ágazat részéről a védekezésben részt vettek számára a kifizetés megtörtént”.
A Honvédelmi Minisztérium szintén azt közölte, hogy a Magyar Honvédség személyi állományából a terepi védekezésben a helyszínen közvetlenül részt vettek, valamint a terepi védekezést közvetlenül irányítók részére november közepéig kifizetésre került az egyszeri nettó 200 ezer forint összegű pénzbeli elismerés.
Gyalogosok figyelem, erre szólít fel mindenkit a rendőrség
A láthatósági mellények viselésének fontosságára hívta fel a figyelmet a Győr-Moson-Sopron Vármegyei főkapitányság.Bővebben>>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Kiderült, lánybanda késelt a VI. kerületben
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Riadót fújtak: év végén veszélybe kerülhet az ellátás
Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Sok autós már csak akkor veszi észre, amikor késő: ez történik a kocsival, ha erre nem figyelünk oda
Kiszámolták: így teljesít egymillió forint FixMÁP és MÁP Plusz állampapírban
Kétezer kamion szabadul ma rá Budapestre, leállhat a forgalom
„Zavarállapotba” került a sorompó, jött is a vonat