A szombati meghiúsult oroszországi lázadás utóhatásaként elég sok befektető arra számít, hogy a hétfői nyitáskor a piacok a biztonságosabb menedékek például az amerikai államkötvények és a dollár felé mozdulnak el – írja összefoglaló elemzésében a Reuters.

Geopolitikai kockázatok

A piacokon már amúgy is komoly hullámvasút hatást idézett elő többször is Oroszország Ukrajna elleni támadása 2022 februárja óta. A Prigozsin által vezetett, erősen felfegyverzett Wagner-zsoldosok menete Moszkva felé, a fegyveres lázadás, majd a helyzet de-eszkalációja ismét eszébe juttathatta a befektetőknek az orosz helyzettel kapcsolatos geopolitikai kockázatokat.

Gennadiy Goldberg, a New York-i TD Securities amerikai kamatstratégiáért felelős vezetője szerint de-eszkaláció ellenére a befektetők továbbra is idegesek és óvatosak maradhatnak. Egy valamit nem szeretnek ugyanis, az instabilitást. Ráadásul az akció régi félelmet ébresztett fel mindenkivel azzal kapcsolatban, hogy mi történik Oroszország nukleáris fegyvereivel belpolitikai káosz esetén.

Alastair Winter, az Argyll Europe globális befektetési stratégája szerint bár a piacok a de-eszkaláció miatt most talán nem mozdulnak nagyot, a sztorinak nincs vége. Putyin úgy látja egyértelműen meggyengült, és lesznek még további fejlemények. Az amerikai dollár némi támaszt kaphat miközben a befektetők, ismét a lehetséges kamatpályákra, illetve a fenyegető recesszióra kezdenek el koncentrálni.

Nagyot drágultak a részvények

A részvények az elmúlt hónapokban többnyire emelkedő pályán voltak, s ez sokak szerint sebezhetőbbé teheti őket egy eladási hullámmal szemben. Az S&P 500-as index éves szinten 13 százalékos emelkedést mutat, s bár az elmúlt napokban veszített a lendületéből, mivel  Jerome Powell, a Fed elnöke a múlt héten jelezte, hogy további kamatemelések várhatók.
Néhány Wall Street-i befektetési bank óvatosságra int, nem is a geopolitikai események, hanem a részvények értékeltsége miatt – írja az összefoglaló. Az S&P 500-as index kosarában szereplő részvények átlagos P/E (árfolyam/nyereség) hányadosa a következő 12 hónapra várt eredményekkel számolva jelenleg 19, ami jóval a 15,6-os átlag felett van a Refinitiv Datastream adatai szerint.

Hasonló értékelési szinteken általában elég rögös út várt a tőzsdére, az S&P 500 átlagosan 14-ot esett a következő 12 hónap során ilyen, vagy ennél magasabb árazások mellett – hívták fel a figyelmet a Goldman Sachs elemzői.

Most, hogy az értékelések már az észszerűség határait súrolják, nem lenne meglepő, ha néhányan levennének egy kis tétet az asztalról

 – hangsúlyozta Sameer Samana, a Wells Fargo Befektetési Intézet (WFII) vezető globális piaci stratégája.

A korrekció katalizátora lehet a gazdasági növekedés váratlan gyengülése, a Fed hozzáállásának szigorodása és az infláció megugrása.

Ami már nem vonzó


A WFII nemrégiben mindenesetre "kedvezőről" "semlegesre" minősítette le a technológiai szektort. Szerintük ugyanis a tőzsdék idei rallyját vezető szektor árazása már, "nem vonzó". Eközben a Goldman arra kérte befektetőit,  fontolják meg részvényportfólióik lefelé történő védelmét. Igaz arra számítanak, hogy az S&P 500 az év végére eléri a 4500-as szintet, ami körülbelül 3,5 százalékkal magasabb pénteki záróértékénél.

Az értékelési szint még feszítettebb a Nasdaq 100-as index esetében. A technológiai részvényekkel teletűzdelt  index 27-es P/E hányadosa elég magas a 19,3-as historikus átlaghoz képest. Ráadásul az indexben nagy súllyal szereplő cégek jövedelmi kilátásai sokkal lanyhábbak, mint 2021-ben, amikor az index szintén meredeken emelkedett, így nagyobb kihívást jelent a magas értékelések igazolása.

Ez az egész FOMO-trade (ezzel azt a folyamatot jelölik, amikor a befektetők az emelkedésből való kimaradástól félnek és ezért vásárolnak) kezd egy kicsit hosszúnak tűnni-

 mondta Michael Purves, a Tallbacken Capital Advisors vezérigazgatója.

A Deutsche Bank által követett mérőszám 2022 januárja óta a legmagasabb befektetői pozicionálást mutatja eközben a részvényekben. A részvények alulsúlyozottsága tehát már nem jelent hátszelet az emelkedéshez. Ugyanakkor az S&P 500 több mint 20 százalékot emelkedett az októberi mélypont óta, s ez meggyőzött néhány befektetőt arról, hogy a részvények most bikapiaci fázisban vannak. Márpedig a történelem azt mutatja, hogy a tőzsdék a 20 százalékos küszöb elérését követően hajlamosak tovább emelkedni.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!