A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 1871,20 pontos, 5,79 százalékos emelkedéssel, 34 189,09 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 30,1 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest - összesített az MTI.
Pénteken a csütörtöki túladottságot követő korrekció erősítette a vezető részvény árfolyamát - mondta Móró Tamás elemző.
A Mol 54 forinttal, 3,01 százalékkal 1850 forintra erősödött, 3,4 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 1205 forinttal, 12,30 százalékkal 11 000 forintra nőtt, forgalmuk 19,3 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 16,50 forinttal, 4,83 százalékkal 358 forintra emelkedett, forgalma 545,6 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 40 forinttal, 0,68 százalékkal 5950 forintra növelte értékét, a részvények forgalma 5,6 milliárd forintot ért el.
A BUMIX 2694,61 ponton zárt pénteken, ez 32,50 pontos, 1,22 százalékos emelkedés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.
Erősödéssel zártak a főbb európai piacok is
Emelkedéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek pénteken a csütörtöki több mint tíz százalékos gyengülést követő korrekcióban - írta az MTI.
A londoni FTSE-100 mutató 2,62 százalékos, a frankfurti DAX-30 0,77 százalékos, a párizsi CAC-40 mutató pedig 1,83 százalékos pluszban fejezte be a napot.
Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 1,60 százalékkal erősödött a kereskedés végére.
Az európai tőzsdezáráskor, 17 óra 30 perckor a New York-i tőzsdén a 30 vezető iparvállalat DJIA indexe 2,17 százalék, a részvények szélesebb körét felölelő S&P500 index 2,47 százalék, a technológiai papírok Nasdaq Composite mutatója pedig 2,35 százalék pluszt jelzett.
Ugyanekkor az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 45 cent (1,35 százalék) emelkedéssel, 33,64 dolláron állt.
Az arany unciánkénti ára 4,64 százalékkal (74 dollárral) 1516 dollárra esett.
A nemzetközi bankközi devizapiacon egy euróért 1,1068 dollárt adtak, miután reggel 1,1193 dolláron jegyezték.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Súlyos következménye lehet, hogy megduplázták az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Katasztrófa az egészségügyben: 32 ezer beteg rekedt a műtők előtt, egyesek 2030-ra kaptak időpontot
Nyomasztóan kemény évek jönnek az ingatlanpiacon, brutális számokat kellene hozni
Készüljön: hétfőn visszatér a tömeg a boltokba, berúgta az ajtót az árréstop
A szemüveg már a múlté? Zöld utat kapott az új csodaszemcsepp
Ki kell irtani: rémrovar fenyegeti Európát, mindenen végigsöpörhet ez az invazív faj
Százezrek haltak bele az idén, pedig mindenki azt hitte, hogy irány a Hold
Húszmilliós szint fölött élnek: fájó az összevetés
Itt a kormány ajándéka Budapestnek: folytatódhat a Déli körvasút építése