A Dell Technologies hétfőn bemutatta az Nvidia Blackwell Ultra chipjeivel működő új szervereit, amelyek célja a mesterséges intelligencián alapuló rendszerek iránti növekvő kereslet kihasználása – adta hírül a Reuters.
Mindezt azután, hogy a chipgyártó bejelentette, olyan technológiát tervez eladni másoknak, amely chipek összekötésével felgyorsítja a mesterségesintelligencia-eszközök építéséhez és telepítéséhez szükséges chipek közti kommunikációt.
Most kiderült, előbbi amerikai cég szerint a léghűtéses és folyadékhűtéses változatban is elérhető szerverek akár 192 Blackwell Ultra chipet is támogatnak, de testreszabhatók akár 256 ilyen Nvidia-chippel is.
Ezek a szerverek akár négyszer gyorsabban is képesek betanítani a mesterséges intelligencia modelleket, mint a korábbi modellek
– állítja a techvállalat.
„Versenyképes” lesz ezen termékek az ára – nyilatkozta tömören Arthur Lewis, a Dell Infrastructure Solutions Group elnöke a lapnak, hozzátéve, hogy „nagy az érdeklődés a következő lépések iránt”.
A Dell és a Super Micro Computer Inc. profitáltak a növekvő keresletből a számítógépet igénylő MI-feladatok kezelésére tervezett szerverek iránt, de a rendszerek magas előállítási költségei és az erős verseny nyomást gyakorolt a haszonkulcsaikra.
Szépen meglódult a neves laptopgyártó nyeresége
A Dell 2024 utolsó negyedévére vonatkozó nyeresége az előzetesen vártnál jobban, 27 százalékkal ugrott meg. Részvényenként számolva rekordszintre szökött a PC-gyártó eredménye, és részvényarányos nyeresége is csúcsot döntött. Bővebben.Februárban a Dell a 2026-os pénzügyi évre a korrigált bruttó árrés csökkenését jósolta, míg a Super Micro a negyedik negyedéves bevételt a hónap elején becsült érték alatt prognosztizálta, mivel a Donald Trump-féle vámok által vezérelt gazdasági bizonytalanság nyomást gyakorol a teljesítményére.
A Dell a hálózati és adattároló termékek értékesítésének növelésére fog összpontosítani, hogy biztosítsa a „megfelelő jövedelmezőségi szintet”
– fogalmazott Lewis.
A laptopgyártó cég új AI-szerverei támogatni fogják az Nvidia hamarosan megjelenő Vera központi processzorait is, amelyek a chiptervező Grace szerverprocesszorát váltják majd.
Kapcsolódó
A mesterségesintelligencia-szerver gyártója amúgy tervezi támogatni az Nvidia Vera Rubin chipjeit, amelyek a Blackwell-sorozatot fogják követni.
A Dell hétfőn bemutatta a mesterséges intelligencia fejlesztésére tervezett „Pro Max Plus” laptopját is, amely egy neurális feldolgozóegységgel rendelkezik, lehetővé téve a mérnökök számára, hogy nagyméretű AI-modelleket dolgozzanak fel közvetlenül az eszközön anélkül, hogy felhőszolgáltatásokra támaszkodnának.
Az Nvidia olyasmi eladására készült, amitől berobbanhat az AI-chipek kommunikációja
A mesterséges intelligencia technológiájának meghatározó sarokkövét jelentheti az ismert chipgyártó legújabb dobása, amit már most eladásra kínált. Részletek.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
A Závecz pontos számokkal jött elő, ennyivel nőtt a Fidesz tábora
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Kiderült a nagy energiatitok: a rezsicsökkentés valójában egy zsákutca
Tüntetéshullám kezdődik: lázadnak a diákok a kormány döntése ellen
Óriási kedvezményt kapnak a benzinesek, rég volt ilyen akció
Valami történt: Washingtonba rendelték az ukránokat
Megvan a dátum: ekkor utalhatják a 13. és 14. havi nyugdíjat