Az utóbbi időben nagy vihart kavart a Wall Streeten a Circle Internet Group nevű kripto vállalat. Június 5-én lépett a tőzsdére a cég, ahol tizenegy kereskedési nap alatt  675 százalékkal emelkedett  részvényeinek értéke, ami több mint 42 milliárd dollárral növelte a vállalat piaci kapitalizációját. 

A cégnek kifejezetten egyszerű az üzleti modellje egy – a kapott valuta értékét megőrző – USDC nevű digitális tokenre váltanak be minden kapott dollárt.

Ezután az összeget befektetik valamilyen biztonságos eszközbe (például rövid lejáratú amerikai kincstárjegyekbe) és míg a dollárt adó partnereik csak az annak értékét megőrző tokent kapják meg, addig a vállalkozás az ezután járó kamatot is learatja. 

A stablecoin forradalom

Az elemzők azzal magyarázzák a  Circle Internet Group népszerűségét, hogy úgynevezett stablecoin-nak számít a vállalat által kibocsátott token. Vagyis egy, az amerikai valutához kötött eszközről beszélhetünk – minden USDC-hez tartozik egy tartalék számlán lévő dollár.

Ez rendkívül keresett azon befektetők körében, akik egyfelől igénylik a digitális eszközök sebességét, de nem akarnak számolni a Bitcoin árfolyamára jellemző volatilitással.

Az Egyesült Államok Szenátusa nemrég elfogadta a „Genius Act” névre keresztelt törvényt, amely elzárja az utat a bankok, a PayPal-hez hasonló fintech cégek, sőt a Walmart és az Amazonhoz hasonló kiskereskedők előtt is a stablecoinok fizetési eszközként való használata elől. 

A Citi elemzőinek előrejelzése szerint  a stabilcoin-ok piaca 2030-ra elérheti a 3,7 billió dollárt.

Ezen piacon számít úttörőnek a Circle Internet Group, azonban a jelenlegi üzleti modellt  bizonytalanná teszi, hogy az állam által kibocsátott értékpapíroktól függ a cég profitja, ha a központi bank szerepét betöltő FED csökkenti a kamatlábakat, akkor a bevételek is csökkennek. Másrészt elviekben semmi sem akadályozza meg a nagyobb szereplőket abban, hogy saját, hasonló stablecoinokat dobjanak piacra, ami egyik napról a másikra eltüntetné a Circle előnyét – írja a gizmodo.com

A Wall Street bizalma egyelőre nem ingott meg, továbbra is töretlenül növekszik a vállalat részvényeinek értéke. 

Amerika most átírhatja a pénzügyi világrendet

A Genius Act révén olyan új törvényjavaslat látott napvilágot az Egyesült Államokban, amely nemcsak az értékálló kriptovaluták, a 232 milliárd dolláros kapitalizációval rendelkező, úgynevezett stablecoin-ok piacát rendezné, hanem alapvetően átformálhatja a globális fizetési rendszereket, és erősítheti az amerikai dollár világgazdasági dominanciáját – mondta az Economxnak Vidákovics Attila, a Mosaic Galaxy vezérigazgatója.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!