Suppan Gergely elmondása szerint több olyan kormányzati ösztönző ért most egybe, ami segített az újlakáspiac növekedésében, amit a lakossági állampapírokból beáramló források is támogattak.
Emlékeztetett, hogy a 200 milliárd forintos keretösszeggel induló, később 300 milliárd forintra emelt Lakhatási Tőkeprogram bejelentése után tavasszal megugrott az építési engedélyek száma: márciusban megduplázódott, áprilisban 85 százalékkal, májusban 65 százalékkal emelkedett a kiadott engedélyek száma, ami növekvő ingatlanpiaci aktivitást vetít előre.
A lakáspiac élénkülése jelentős multiplikátorhatással van más szektorokra is, mint az építőanyag-gyártás vagy a bútor- és háztartásigép-piac, és érdemben hozzájárulhat a gazdasági növekedéshez - mutatott rá.
Suppan Gergely az ÁKK júniusi 4 milliárd dolláros és az MFB májusi 1 milliárd eurós kötvénykibocsátása kapcsán megjegyezte, hogy mindkét tranzakció jelentős túljegyzés (3-4-szeres) mellett valósult meg, és a kezdeti felár a kibocsátás során jelentősen csökkent. Ez azt tükrözi, hogy jelentős a befektetői bizalom a magyar gazdaság irányában.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Vitézy Dávid: 114 milliárd forintos kárt okozott Lázár János, kőkeményen reagált a minisztérium
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Megszólalt Gulyás Gergely a minimálbérről: ez az igazság