Az okostelefonok tárhelye véges, így gyakran belefutunk abba a az akadályba, hogy betelik a készülék tárhelye – erre kézenfekvő megoldás lehet az applikációk törlése, ám nem mindig válunk meg szívesen végleg az alkalmazásainktól.
Itt jön képbe a Google által 2022-ben bejelentett alkalmazás-archiválás funkció az Androidban, mely egy applikációt voltaképpen eltávolít a készülékről, de mégsem – az appból csak a felhasználói adatok maradnak a készüléken, minden más törlődik – írta a hvg.
Az iOS-ben már egy ideje működő funkcióhoz hasonlóan ha az archivált alkalmazásra újból szükségünk lenne, egyszerűen csak újból le kell töltenünk azt, a készüléken megmaradt felhasználói adatok által pedig mindent ott folytathatunk, ahol a törlés előtt abbahagytuk.
A funkció már megjelent az újabb Android-verziókban, ám csak abban az esetben működött, ha már kifogyóban volt a tárhelyből a készülék – ekkor egy felugró üzenetben érdeklődött a rendszer, hogy szeretnénk-e aktiválni a funkciót, hogy így szabaduljon fel némi tárhely.
A Google beújított
A Google azonban most újított a funkción: mostantól ugyanis a Play Áruházban is lehetőség lesz a funkció bekapcsolására, az Általános (General) menüben – ha ez aktív, a ritkán használt applikációkat automatikusan archiválja a rendszer.
Ezzel akár 60 százaléknyi tárterület is felszabadítható, miközben semmilyen felhasználói adat nem törlődik végérvényesen.
Mint az Android Police megjegyzi: az archivált alkalmazások nem törlődnek a kezdőképernyőről, de egy kis felhő ikon fogja jelezni, hogy az újbóli letöltésig nem tudjuk használni őket.
A funkciót már elkezdte széles körben elérhetővé tenni a Google, az újabb Play Áruház-verziókban megjelent az új lehetőség – de valószínűleg nem szükséges hozzá frissítés, magától megjelenik úgynevezett szerveroldali módosításként.
Szintén újdonság, hogy a jövőben, ha három hónapja nem használtunk egy alkalmazást, akkor az minden jogosultságát elveszti – nem tud értesítéseket küldeni és a háttérben futni sem. Ez az adatok mellett az akkumulátort is védheti.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Vége lehet Marine Le Pen karrierjének, az ügyészség drasztikus lépést sürget
Kiderültek a januári rezsistop részletei: így kompenzál a kormány
Kritikus állapotba került a Borháló, hoppon maradtak a borászok
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – miért kivételez az elnök?