Wagner István

Fények, tények, álló- és mozgóképek

A 39. Magyar Filmszemle rendezvényeinek keretében az Uránia Nemzeti Filmszínházban két, a filmekhez kapcsolódó kiállítás is látogatható február közepéig. Csudapest - fények és tények címmel Mihályfy László filmrendező és képzőművész tárlata látható, a kávézóban pedig Gyulai Líviusz Kossuth-díjas grafikusművész és animációs filmrendező művei kaptak helyet. A Csudapest a főváros terein és utcáin keresztül mutatja be a metropolis folyton változó arculatait. Piros betűs ünnepek és szürke hétköznapok, reklámfényes éjszakák és borongós nappalok kerültek lencsevégre, ahogyan azok spontán módon a fotós elé kerültek. A digitális eljárás nemcsak lehetővé teszi, hanem szinte ösztönzi a kísérletezőkedvet. Ezáltal válik Budapest szüntelenül lüktető élete olyan valósághűvé, ahogy azt magunk is naponta tapasztalhatjuk. A filmszemlén adták át Gyulai Líviusznak a Magyar Mozgókép Mestere címet. A hetvenéves alkotó régebbi könyvillusztrációiból és újabb rajzfilmjeiből szemezgettek a szervezők. Pikánsak és színesek az olvasóközönség által évtizedek óta kedvelt irodalmi illusztrációk, a vaskos, népies humor a Carmina Burana versgyűjteményétől Shakespeare-n át a Háry Jánosig, Casanovától Mikszáthig vagy Villontól Weöres Sándorig.

Idén 125 éves a Törley pezsgő

Indulásától kezdve tipikus magyar történet a Törley pezsgő: külföldön siker, ám itthon buktatók kísérték az indulást. Párizsban már a márkás honi nedűt itták és Bécsben is saját pavilonja volt, nálunk azonban még ekkor is meg kellett küzdenie az előítéletekkel. A minőségre nem lehetett panasz, hiszen Törley József francia földön leste el az italkészítés titkait, hogy 1882-től Budafokon francia felszereléssel és eljárással pezsgőt készítsen a magyar szőlőből. Az áttörés az 1885-ös országos kiállításon sikerült Talisman nevű termékével, a millenniumi ünnepségek idején már "császári és királyi udvari szállító" címet, érdemeiért pedig nemesi rangot kapott. Az előkelőségek luxustermékéből akkor vált a szélesebb társadalmi rétegek számára is elérhetővé, amikor az ára is mérséklődött. Ezt az tette lehetővé, amikor a pezsgőgyárban a hatvanas évek elejétől a klasszikus módszer mellett bevezették a tartályban erjesztés technológiáját, így az italt a szűrés után akár azonnal forgalomba lehetett hozni. Így rövidebb idő alatt, kisebb költséggel nagyobb mennyiséget tudtak előállítani. A Törley gyár 1972-ben került többedmagával a Hungarovin Borgazdasági Kombinát kötelékébe, amelyet a rendszerváltás után, 1992-ben megvásárolt a híres német Henkell & Schönlein cég. A Törley máig piacvezető nálunk és világszerte közismert, a tradíció és a márkanév megőrzését a cégcsoport filozófiája garantálja. A jubileum alkalmából egyébként tárlat nyílt, amely március 9-ig látható a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban.

Feltárultak a magángyűjtemények

Közel kétezer kiállításra felajánlott alkotásból válogatták össze a szakértők azt a mintegy 600 műtárgyat - a középkortól a kortársakig - 65 gyűjtő kollekciójából, amelyek az Értékmentő szenvedély című reprezentatív tárlaton láthatók az Iparművészeti Múzeumban április 20-ig. A nevüket is vállaló vagy névtelenségbe burkolózó tulajdonosok között sok ismert műkereskedő is feltárja a nyilvánosság előtt magánszenvedélyét kölcsönzései révén. Csörge Csaba műgyűjtő és galériás szerint a második világháborús pusztítások, majd az azt követő rekvirálások után a hatvanas évektől számíthatjuk a műgyűjtés újraindulását Magyarországon: egyesek a megmaradt öröklött műtárgyakat választották, mások elsősorban a tűrt és tiltott kortársi kategóriából kezdtek vásárolni képeket és szobrokat. A műkereskedelem közel fél évszázados állami monopóliuma után a rendszerváltás hozta meg a galériahálózat igazi felvirágzását. Meg kell azonban különböztetni a valódi műgyűjtőket azoktól az üzletemberektől, akik kimondottan befektetési célból adnak-vesznek műtárgyakat - tette hozzá Csörge. Az Iparművészeti Múzeum jelenlegi vezetésének érdeme, hogy sikerült megtörni a privát kollekciók tulajdonosainak jogos - régebbi rossz tapasztalatokon alapuló - tartózkodását, és kérésükre akár teljes anonimitást biztosítva, illetve monogramot vagy jeligét alkalmazva színvonalas bemutatót szervezett. Ennek a kiállításnak elsődleges üzenete az, hogy a látogatók közül másokat is értékmentésre buzdítson, mégpedig nem kimondottan tezaurálási céllal, hanem azért, mert ismét társadalmi rangot jelent nívós környezetben élni, ezért pedig érdemes anyagi áldozatot is hozni. A kiállításon részt vevők többsége a 40-60 évesek korosztályából került ki, a seregszemle másodlagos üzenete viszont az ifjabb nemzedékhez szól, hogy körükben is felszítsa a műgyűjtési kedvet. A profi műkereskedők féltve őrzött, otthoni kincsei között sok olyan van, amelyektől semmiféle üzleti haszon reményében nem válnának meg. Ilyenek például a Nagyházi Csaba tulajdonában levő szakrális tárgyak, köztük egy észak-itáliai mester XIV. század második feléből való keresztje, egy XV. századi ereklyetartó feszület Közép-Európából, egy evangelista arasznyi bronzszobra Németországból, a XVI. század második feléből, több kisplasztika a XVII. század elejéről. Nagyházi gyűjteményéből való egy kétajtós, úgynevezett jezsuita szekrény is, ez francia munka a XVIII. század első feléből - és ezzel korántsem teljes a közismert galériástól átmenetileg az Iparművészetibe került tárgyak felsorolása. Polgár Árpád a barokk ezüstneműért és a régi órákért rajong elsősorban, így a XVII. századból augsburgi kehely és fűszertartó, nürnbergi pohár és hamburgi fedeles kupa szerepel tőle a tárlaton, de kölcsönzött asztali órákat is a XVIII-XIX. századból, morvaországi, illetve osztrák mestertől. A távol-keleti műtárgyakra és régi európai fegyverekre szakosodott Moró-antikvitás kínálatától nem áll messze a régiségkereskedő otthoni magántulajdona sem: van XVII. századi csontintarziás fokos Teschenből, vele egykorú szablya Indiából - utóbbit a XIX. század elején magyar főúri díszkarddá alakítottak át, hüvelyén a Bethlen família nemesi címerével. Virág Judit és Törő István sem hiába vezet fel rendszeresen Zsolnay-fajanszokat a tulajdonukban levő galéria árverésein: otthonukból is egy óriás kaspó került elő erre a mustrára 1904-ből, Darilek Henrik tervezésében. Az osztrák Ernst Wastl és a görög Eleni Korani budapesti galériás házaspár a tavalyi budapesti tehénparádé sztárját, a 13 500 Swarovski-kristállyal kirakott, üvegszálból készült tehenet állította ki, a Milky Way elnevezésű alkotás a Manooi Light Creations műve.

Bolognába megy az acb galéria

A bolognai Arte Fiera korábban három magyarországi műkereskedést is rendszeresen meghívott kortársmustrájára, idén viszont csak egyetlen magyar résztvevő, az acb nevét olvashatjuk a hivatalos listán. A január 24-28. közötti vásárra egy hazai és egy külföldi alkotót visz ki a galéria. A bolognai stand sajátos adottságai és korlátozott méretei miatt az összes kiszállított munka nem állítható ki egyszerre - mondta el lapunknak az acb illetékese, Nádudvari Noémi -, de külön kérésre, illetve a művészek egyéb művei iránti érdeklődés esetén természetesen az összes ott levő alkotásuk mindvégig megtekinthető a helyszínen, amíg a készlet tart. Batykó Róberttől nyolc nagy, átlag másfél méteres vásznat vittek ki - mindegyikre akrillal és olajjal festett vegyesen -, a Magnó Tape 2006-ban, a többi tavaly készült. A fiatal alkotó rendszerint különféle zeneszerszámokat (cintányér, tuba és gitár), munkaeszközöket (például betonvéső) vagy egyéb szokványos tárgyakat örökít meg, stilizáltan és felnagyítva. A szinte plakátszerű képeket kétezer eurós áron kínálják. A hollandiai Juriaan Molenaartól tizenhat vászon szerepel az acb bolognai standján, egységesen akrillal festve. Az általában épületelemek variációjából felépített absztrakt kompozíciók szélesen szóródnak korban, méretben és árszabásban egyaránt. A legrégebbi közülük az 1988-as Flying over East-West River, a legújabb, az Ocean Drive tavalyi keltezésű, a legnagyobb vászon pedig a 2,5 métert is megközelíti, míg a legkisebbek alig félméteresek. A legdrágább épp a legméretesebb, a 2002-ben készült, 5400 euróra taksált Industry, utána egyenként 4250 euróval a Denkmal és a Niemandsland következik tavalyelőttről, az Ocean Drive-ért 3500, az üvegalapon lakkozott Gropiusért pedig 3300 eurót kérnek. Molenaar cím nélküli, elvont vásznait átlag 1870 euróra taksálták, printjei közül a Mies in Barcelona, a Neighbour és az Oradea egyenként 1850 euróba kerül, az akrillal borított szilikon Unfinished plasztika ára pedig 1380 euró.

Keletről jönnek az új vevők a magyar műtárgypiacra

Az utóbbi időben a kortárs művészet keresettségének növekedését tapasztalhatjuk. Ezzel a szegmenssel azonban kiemelten nem minden ház foglalkozik. Utóbbiak közé tartozik a Nagyházi Galéria. Az ezzel a szegmenssel kapcsolatos esetleges terveikről, illetve az elmúlt évek trendváltozásainak hatásairól a galéria alapító-tulajdonosát, Nagyházi Csabát kérdeztük.

Ajánló

Mai német gyermekkönyvek A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár január végéig megtekinthető tárlatán tucatnyi kortárs német képzőművész eredeti illusztrációit mutatják be a nagyközönségnek. A művek részben az alkotók saját képes albumaikhoz készültek, részben mai szerzők írásait illusztrálják, a vitrinekbe az ezek alapján kivitelezett kész könyvek is bekerültek. Az írók és a "képírók" között minden korosztály, ennek megfelelően számos stílus képviselteti magát, a realisztikus részletezéstől a gyermekfirkák naivitásán át a fantasztikus látomásokig és a lírikus hangvételtől a szatirikus karikatúrákig. Legalább ilyen széles az alkalmazott technikák skálája: a hagyományos akvarelltől vagy temperától a színes ceruza- és pasztellrajzokon át a kollázsokig, illetve a legkülönfélébb digitális eljárásokig. A Goethe Intézet nemzetközi hálózata és Troisdorf városának Képeskönyv Múzeuma együttműködéséből született összeállítás két esztendeje járja a világot, így jutott el a vándortárlat most a magyar fővárosba is.

Ajánló

Újdonságok Vaszary várbéli tárlatán Aki látta már, annak is megéri újra felkeresni a Magyar Nemzeti Galériában Vaszary János gyűjteményes kiállítását, egyetlen alkalommal ugyanis szinte lehetetlen befogadni a művész több évtizedes munkásságának legkülönfélébb alkotói periódusaiból és stílusaiból származó mintegy kétszáz festmény, száz grafika és iparművészeti alkotás együttes élményét. A tárlat anyagát külföldi és hazai köz- és magángyűjteményekből válogatták össze. A rendezők előzetesen az évtizedek óta ismeretlen helyeken lappangó főművek repróit is publikálták a szaksajtóban, és ezek közül számos előkerült a tárlatnyitás előtt vagy azután. Jelentkezett például decemberben Vaszary 1905 körül festett korai főművének, a Pihenő nőnek tulajdonosa is, aki lehetővé tette, hogy ez év elejétől ezt a festményt is bemutassák a látogatóknak. A nagy érdeklődésre való tekintettel egyébként a tárlat február 24-éig tekinthető meg.

Felemás évet zártak a kisebb házak

A régi mesterek, az antik bútorok, valamint a népművészeti tárgyak terén piacvezetőnek számító Nagyházi Galéria éves mérlege elmaradt a várakozásoktól: tavaly már nem szólt bele az élvonalbeli aukciósházak párbajába, sőt saját csúcsait sem közelítette meg, így például a márciusi festményárverésen, nagyjából 50 százalékos értékesítés mellett, egyetlen milliós leütés sem akadt. A vegyes műtárgyárverés ugyanakkor jóval sikeresebb volt: a tételeknek csak negyede maradt vissza, a régi bútorok pedig tisztes milliós árakat is elértek. Hasonló formát mutatott a galéria a májusi háromnapos nagyárverésen is, ami az értékesítési arányt és a rekordárak elmaradását illeti, ám ezúttal közel félszáz XIX-XX. századi képet ütöttek le millió felett. Derkovits Gyula Koncert (Folyóparton) elnevezésű vásznáért 11 milliót fizettek, ez kikiáltási árának a négyszerese, Kádár Béla Spanyol város alakokkal című temperája pedig hatszoros emelkedéssel jutott 7,5 millió forintig. Tucatnyi milliós leütés született ekkor a vegyes műtárgyak, bútorok és szőnyegek, valamint ezüstök és ékszerek szegmensében is. Az októberi Nagyházi-aukción is a felénél több tétel kelt el, de a XIX-XX. századi festmények egyike sem jutott el a millióig, szemben a ház specialitásának számító antik bútorok és néprajzi tárgyak kategóriájával, ahol ez féltucatnyi tétel esetében sikerült (igaz, a legdrágábbat, egy osztrák írószekretert is csak 2,8 milliós kikiáltási árán ütötték le). A ház decemberi négynapos szezonzárója sem változtatott a 2007-es összképen, a legmagasabb leütések általában a kezdőárak közelében maradtak; a legdrágább tétel, Szőnyi István Fürdőzőkje is csak 13 milliós kikiáltási árán talált gazdára. Licitlépcső nélkül lett sztár az ékszerek között egy fehérarany gyűrű is fekete gyémánttal és brillekkel kirakva, kereken 6 millióért. A babagyűjtemény árverezése a nemzetközi viszonylatban mérsékelt árak ellenére sem jött be, a félszáznyi tételből egyet sikerült értékesíteni. A fél évtizede működő Abigail Galéria mennyiségileg és minőségileg is egyenletes teljesítményt nyújtott tavaly - ez nem kevés manapság. A májusi festményárverésen Csók István Pihenő sokác lányok című festménye jutott a legmagasabbra, 2,6 milliós leütéssel, a nagybányai iskola képviselőinek mérsékelt árú, de nívós képeit viszont nem sikerült a megérdemelt mértékben értékesíteni. A június 24-i grafikai árverésen is a közönségbarát ársáv volt a jellemző, pedig a párizsi magyarok is képviseltették magukat: Réth Alfréd ceruzavázlatát 240 ezer, Etienne Hajdú fehér dombornyomatát 220 ezer forintért lehetett megszerezni. A szeptember végi licitáláson az Abigail is hozzáfogott palettája szélesítéséhez: a fotográfia első nekifutásra meglepő sikert aratott, hiszen a magyar származású Robert Marcel két nagyítását kikiáltási áraik duplájáért (850 ezer, illetve 480 ezer forintért) adták tovább. A december 9-i festményárverésen tartották a korábbi formát: szolid licitlépcsők mellett kétmillió fölötti árak is kialakultak, a legtöbbet, 2,6 milliót Ország Lili egy olajképéért adták. A Belvedere Galériában március közepétől indult a szokásos menetrend, kéthetenként váltakozó kisebb-nagyobb licitálásokkal. A március 31-i festményaukció kuriózuma egy Hitler-akvarell volt; ezek felbukkanása külföldön gyakoribb, ennélfogva értékesítési feltételeik is szabályozottabbak, de itthon újdonságnak számított, ezért a média túllihegte a dolgot, Forró Tamás pedig a licitálás előtt visszavonta a tételt. A legtöbbet - 16 millió forintot, a kikiáltási ár négyszeresét - Vaszary János Mandulakert Józsefpusztán című vásznáért adták. A május 26-i nagyárverés sztárja Rippl-Rónai József Kursalon a városi parkban című olajképe volt, 24 milliós leütéssel, specialitása pedig a két világháború között tervezett avantgárd bútorok hetvenes-nyolcvanas években kivitelezett változatainak egy csoportja - ezek mérsékelt sikert arattak, pedig a dizájnerek között a legnagyobb nevek szerepeltek, Breuer Marcellt is beleértve. Az év szenzációját a Belvederénél a december 1-jei nagyárverés hozta, amelyen a galéria fennállása óta a legmagasabb leütését érte el: Czigány Dezső csendélete heves licit nyomán 12 millióról meg sem állt 52 millióig. A körítés se volt mindennapi, közel félszáz tétel végzett a milliós sáv felett, s általában elmondható, hogy a Belvedere nagyárveréseinek csúcsárai 2007-ben folyamatos emelkedést mutattak.

Szolidan zárta a szezont a Belvedere

A tételek kevesebb mint harmada, 156-ból 43 kelt el a Belvedere december 15-i - a két nagy aukciósház csúcseseménye közé ékelődő - karácsonyi árverésén, pedig a kikiáltási árak nem voltak magasak. A legtöbbet Rippl-Rónai József Nyugágybanjáért fizették, a hátoldalán autográf feliratot viselő pasztell 480 ezer forintról startolt és 800 ezernél landolt. Kosztolányi Kann Gyula Város című olajfestménye 220 ezerről 600 ezer forintig jutott, Czóbel Béla színes kréta csendéletéért 180 ezres indítás után 550 ezer forintot fizetett új tulajdonosa. Összességében jól járhattak, akik időt és pénzt szántak erre az aukcióra, sok volt a kifejezetten vásárlóbarát tétel. A Párizsban nevet szerzett, erdélyi származású Gáll Ferenc Nagybánya a Zazar felől című vászna 280 ezer forintos elvárás után 340 ezerért kelt el, csakúgy, mint Balla Béla Kirándulókja, amely 220 ezerről kezdte a licitet. Réth Alfréd Behavazott falu című olajképe 280 ezer forintos kikiáltási árán talált gazdára. A kortársak sorában Szabó Zoltán 1989-es datálású, vegyes technikájú női aktcsoportja 180 ezer helyett 240 ezret ért meg valakinek, a manapság kevésbé kelendő kisplasztikák közül Pierre Székely Nagyvárad téri szobrának makettje 120 ezer forintos alapárán cserélt gazdát. Az alsó sávból Rudnay Gyula Táj lovassal című historizáló olajkompozícióját 95 ezer forintért értékesítették, ugyaneddig jutott 80 ezres kezdésről Dési Huber István egyedi grafikája is, Schéner Mihály vidám színvilágú virágcsendéletét pedig alig 60 ezer forintért szerezte meg vevője.