Miután Magyar Péter Gaudi-Nagy Tamás ügyvédről azt állította, hogy ő írta meg K. Endre kegyelmi kérvényét, a Sándor-palota által az ügyben közzétett dokumentumokat követően Gaudi-Nagy közleményt adott ki.
Az ügyvéd szerint Magyar Péter május 19-én kedden sajtótájékoztatóján „a közjogi tisztségével teljesen összeegyeztethetetlen, példátlan módon ügyvédellenes uszítást és hazudozást folytatott″, melynek során őt valótlanul jelölték meg a kegyelmi ügyben érdemi szerepet játszott, a kegyelmi kérelmet készítő ügyvédként.
A sajtótájékoztatót követően Gaudi-Nagy elmondása szerint, mint egyéni ügyvéd, védőként járt el a felülvizsgálati eljárásban és más kapcsolódó eljárásokban is. „A kegyelmi kérelmet nem én írtam, nem én nyújtottam be, semmilyen lobbitevékenységet nem végeztem és semmilyen tisztességtelen, ügyvédi hivatás szabályaival össze nem egyeztethető lépést nem tettem K. Endre ügyében″ – hangsúlyozta.
Az ügyvéd szerint azonban ennek ellenére sem állt le Magyar Péter azzal, hogy „személyes céljaiból″ visszaéljen a hivatali helyzetével. Május 20-án a kormányfőt arra emlékeztette, hogy „szövegértelmezési problémái vannak, az ügyvédi titokra vonatkozó jogismeret-hiányban szenved″.
Arra is rámutatott, hogy a Köztársasági Elnöki Hivatal által közzétett iratok egyike sem tartalmazza az ő nevét, és semmilyen rá vonatkozó utalás nem található bennük. Emellett arra is emlékeztetett, hogy a Budapesti Ügyvédi Kamara is kiállt mellette.
Mindezek alapján szerinte egyértelmű, hogy Magyar Péter „jogtalan hátrányokozás célzatával, hivatali helyzetével visszaélve teljesen alaptalanul sértette meg jó hírnevemet és követett el sérelmemre több súlyos bűncselekményt″. Ezért büntető- és polgári jogi eljárást kezdeményez.
Gaudi-Nagy posztját az Index is szemlézte, melynek Facebook-megosztása alatt a miniszterelnök a hozzászólásokban három röhögő emojival reagált.
