- A magyar műkereskedelem területén főként a legutóbbi időben bekövetkezett átrendeződések nem késztetik átgondolásra és lépésváltásra a galériát ?
- Tulajdonképpen már a 2005-ös esztendőtől elkezdődött nálunk egy olyan folyamat, hogy évente 10 százalékos csökkenést tapasztaltunk a kereskedelmi forgalomban. Ezt elsősorban annak tulajdonítjuk, hogy a Kálmán Imre utcai üzletünk már kiesett a Falk Miksa utcába és aköré szerveződő műkereskedelmi főútvonalból, ezért a veszteséges boltot felszámoltuk. Ennek nyomán viszont komoly raktári készletünk halmozódott fel a különféle gyűjteményekből és tulajdonokból, amelyeket legtöbb esetben a beadók nem tudnak visszavenni legjobb szándékuk ellenére sem, főleg a helyigényes nagyobb bútorok vagy lakberendezési garnitúrák esetében. Ezért először arra gondoltunk, hogy akár lefelé haladó licitálással értékesítjük a jelentős állományt, de ilyen irányú korábbi tapasztalataink szerint az árajánlat sokszor a minimumra csökkent és aztán újra megindult felfelé. Fel is hagytunk ezzel a próbálkozással, hogy ne raboljuk feleslegesen egymás idejét és ne tegyük komolytalanná a licitálás folyamatát. Maradt tehát a másik lehetőség: a beadókkal előzetesen egyeztetve eleve rendkívül mérsékelt eladási árakat állapítunk meg, hogy ezzel is fokozzuk a vásárlási kedvet. Ilyen lesz idei első árverésünk több száz festménnyel és bútorral, illetve sok vegyes műtárggyal, amelyeket - külföldi példákat követve - variaárverésen értékesítünk. Ez a lépés kényszerből fakad ugyan, de számunkra is érdekes kísérletnek ígérkezik…
- Hogyan ítéli meg a hazai műtárgyforgalomban a kereslet és kínálat jelenlegi helyzetét?
- Köztudott, hogy manapság egyre szélesebbre nyílik az a bizonyos vagyonosodási olló, és az is tény, hogy a régiség luxuscikknek számít. Márpedig amikor a társadalom jelentős többségének életszínvonala folyamatosan csökken a legkülönfélébb külföldi és belföldi okok együttes hatására, az amúgy is szűk középréteg tovább keskenyedik, emellett minden erejével a szinten tartásra koncentrál, akkor az évi egyetlen külföldi nyaralás mellett már nem engedheti meg magának a műtárgyvásárlást. Természetesen az éremnek másik oldala is van: a gazdagok szintén kicsiny csoportja az eddigieknél is sokkal tehetősebb lesz és a sokmilliós összegeket is könnyen ki tudja fizetni, amint azt a legnagyobb hazai aukciósházak egyre magasabb leütései is bizonyítják. Az adózási rendszerben beálló változások és a pénzügyi szigorítások viszont a közeljövőben itt is felső határt szabnak majd az árak szárnyalásának. Egyelőre a túlkínálattal szemben csökkent kereslet áll, márpedig ez köztudomásúlag árlenyomó hatással jár, amit főleg a kisebb házak éreznek meg. Hogy egészen konkrét és saját példával éljek: az antik bútorok régebbi árai kétszeresei, háromszorosai voltak a jelenlegieknek.
- Hogyan lehet minél hamarabb kilábalni ebből a helyzetből?
- Az elmúlt években rendszeresen vásárló nyugati, főként osztrák, olasz és német klienseink is elmaradoztak az egyre erősödő forint miatt, mert már nem annyira érte meg nekik idejönni az előnyös műtárgyvásárlásért, mint régebben. A forint gyengülése viszont ismét érdekessé tehet bennünket, és itt most már nem csak a nyugati vevőkre gondolok. Korábban jómagam is elképzelhetetlennek tartottam volna, hogy a történelmi Magyarország egykori részeiről érkező beadók helyett valaha vásárlók is érkezhessenek onnan a galériánkba, de ez mára végérvényesen bekövetkezett. Sőt, nemcsak Erdélyből vagy a Felvidékről és Kárpátaljáról jönnek rendszeresen érdeklődők az árveréseinkre, hanem fokozatosan kialakul egy törzsvásárlói réteg ukrán és orosz területekről is, akárcsak szerte Európában. Ez mindenképp örvendetes jelenség, még akkor is, ha éves árverési forgalmunknak egyelőre csak néhány százalékát jelenti.
- Milyen most a galéria műtárgykínálatának összetétele, különös tekintettel a kortársakra, akikre most egyre többen rástartolnak a konkurenciából?
- Indulásunk idején még alig akadtak vetélytársak, ezért hamar az élre kerültünk és széles skálán értékesítettünk a lehető legkülönfélébb műtárgyakat. Akkoriban még a XX. századi művészet kereskedelmi forgalmunk értékének 50 százalékát tette ki, aztán a többiek színre lépésével ez 30 százalékra esett, majd mindmáig tartósan meg is maradt itt. Jelenleg nálunk a modern piktúrával, szobrászattal és grafikával teljesen egyező, egyharmados arányban osztoznak a régi mesterek, akárcsak az összes többi kategória együttesen, a bútoroktól a néprajzi tárgyakon át az ékszerekig. Ezen belül a kimondottan kortárs művészet mindössze 3-5 százalékos hányadot jelent, ami meglehetősen kis szegmens működésünkben. A világszerte uralkodó tendenciák nyomán hozzánk is begyűrűzött és egyre fokozódó érdeklődéssel párhuzamosan mi továbbra is nyitottak maradunk ugyan a kortársakra, de nem helyezünk különösebb hangsúlyt erre a területre.
Wagner István