BUX 129728.50 -0,69 %
OTP 39800 -0,25 %
header

Wagner István

12.
17.
23:59

Abigail: minden milliós tétel elkelt

Sikeresen zárult az Abigail Galéria december 9-i festményárverése, bár az aukciós házként ugyanaznap debütáló Erdész & Fiai két órával korábban kezdett licitálása fizikailag megosztotta, de legalábbis próbára tette a mindkét eseményre kíváncsi közönséget. A mérleg mégis kedvezően zárult: 219 tételből 160 elkelt, köztük az összes millió felett indított tétel. A licitlépcsők nem voltak látványosak, a legtöbbet Ország Lili Zöld falak című, olajjal farostra festett, 1972-es kompozíciójáért fizettek, ez 2,4 milliós kikiáltási árról 2,6 milliós leütésig jutott. Nem sokkal maradt el mögötte Korniss Dezső vegyes technikájú Kettős portréja sem 1939-ből, amely 1,9 milliós elvárás után 2,4 milliót hozott. Az árak sorrendjében a harmadik helyezett A. Tóth Sándor frappáns kontrasztokra épülő, Bakonyi november című kartonja lett, amelyet 1,6 millióra taksáltak, de 2,2 milliót is megért új tulajdonosának. Gyarmathy Tihamér Meghatározó struktúra elnevezésű, 1988-ból való absztrakt vásznát 1,9 milliós becsértékén sikerült megszereznie új gazdájának, mint ahogy A. Tóth Sándor másik olajképét, a színgazdag Emléket is 1,4 milliós kikiáltási árán értékesítették. Román György okkersárga árnyalatokban tartott Idegen városa 1980-ból szolidan emelkedett: 1,1 helyett 1,3 milliónál koppant a kalapács. A német műkereskedelmi forgalomban is keresett Nádler István krómsárga és ultramarinkék színfoltok ellentéteire épülő, C/3-1995 jelzésű vászna egymilliós kezdő árán talált gazdára

Szerző(k):
Wagner István
12.
10.
23:59

Betlehem, sztereó vetítés, gyerekmatinék

Több mint harminc, Nápolyból származó, mívesen díszített bibliai alak látható a Magyar Nemzeti Múzeumban advent első vasárnapjától vízkeresztig. A kiállítás ráadásul nemcsak a mesterien faragott és festett figurák miatt különleges, de óránkénti előadással háromdimenziós vetítési technika segítségével is gyönyörködhetnek a betlehemi alakokban a látogatók - felnőttek és kicsinyek egyaránt. Sőt, a családi program jegyében gyermekkuckót is kialakítottak, ahol szombat délelőttönként gyermekfoglalkozásokat rendeznek a tárlat egész időtartama alatt. Ez utóbbiakon karácsonyfadíszeket lehet készíteni textilből avagy marcipánból, elleshetjük a szaloncukor receptjét és csomagolásának titkait, közvetlenül az ünnep előtt pedig az Ördögszekér Kompánia közreműködésével betlehemes játékot is bemutatnak.

Szerző(k):
Wagner István
12.
09.
23:59

Nem kellettek a Nagyházi-babák

Aligha tartják majd számon a Nagyházi Galéria legsikeresebb aukciói között a múlt heti négynapos sorozatot: az újítás, a babagyűjtemény árverezése nem jött be, az ötvenegy tételből csupán egy kelt el, az is 60 ezer forintos kezdőárán. Valószínűleg az időzítéssel volt a baj: a magyar gyűjtőket még nem érdekli az ilyesmi, a német nyelvterületen viszont már elhalt a nosztalgiahullám. Így a vegyes műtárgyak, bútorok 343 tételéből csak 173-on sikerült túladni, ezen belül viszont látványos sikert aratott egy XVIII. századi olasz komód, amely 600 ezres kezdésről 4,2 millióig lépdelt. A többi műfajban a csúcsleütések többnyire a kikiáltási ár közelében maradtak. A ház erősségének számító régi mesterek 349 tételéből 190 kelt el, a legtöbbért egy Alsó-Rajna-vidéki fából faragott, festett Madonna a XV-XVI. század fordulójáról, 7 milliós kikiáltási és leütési árán. Komoly áremelkedést ért el egy francia bronz kisplasztika, amely 2,8 milliós indítás után 5,5 millióért talált gazdára. A XIX. századi festészet kínálatából egy magyar kép érte el a legmagasabb leütést: Poll Hugó pasztell Bretagne-i halászaiért 750 ezer forintos elvárás után 3,8 milliót adtak. A XX. századi piktúra 306 tételéből 192 kelt el; az egész árveréssorozat legdrágább tételének Szőnyi István Fürdőzők című 1920-as olajképe bizonyult, amelyet 13 milliós kezdőárán értékesítettek. Megtalálták vevőjüket az értékes ékszerek is: egy fehérarany gyűrűt egy fekete gyémánttal licit nélkül 6 millióért, egy francia aranybrosst, gyémántokkal és brillekkel kirakva, ugyanígy 3,6 millióért vittek haza.

Szerző(k):
Wagner István
12.
02.
23:59

Abigail-árverés: kortársak előtérben

A kortárs művészek egyre erősebb hullámát készül meglovagolni december 9-i festményárverésén az Abigail Galéria is; a ház számára nem újdonság ez a trend, hiszen indulásától kezdve odafigyelt e területre. A Művészetek Palotájában kalapács alá kerülő 219 tétel közül Ország Lili Zöld falak című 1972-es olaj-farost kompozíciója indul a legmagasabbról, 2,4 millió forintos kikiáltási árral. Egyenként 1,9 milliót várnak Korniss Dezső 1939-es, vegyes technikájú Kettős portréjáért, illetve Gyarmathy Tihamér Meghatározó struktúra című 1988-as vásznáért. Az Abigail „háziszerzőjének” számító A. Tóth Sándortól a Bakonyi november kartonja 1,6 millióba, az Emlék című vászon 1,4 millióba kerül. A ma is aktív művészek közül Nádler István olajjal falapra festett C/3-1995-ös jelzésű művét egymillióra taksálták, Fehér László idei, A dégi kastély kertje című vásznát 800 ezertől lehet megpályázni. A szerény pénztárcájú régebbi műgyűjtők vagy a kezdő fiatalok is vannak hozzáférhető árú tételek – valószínűleg az utóbbiaknak szól Matzon Ákos figurális akril-vászon reliefje, Józsi és Edit között nincs semmi, együtt mennek a diszkóba címmel, alig 40 ezer forintért.

Szerző(k):
Wagner István
12.
02.
23:59

Erdész & Fiai: új szereplő a piacon

A szentendrei és budapesti székhelyű Gallery Erdész & Design most rendez első alkalommal aukciót - Erdész & Fiai elnevezéssel -, december 9-én a Néprajzi Múzeum dísztermében (az anyagot előzetesen a Falk Miksa utcai Pintér Antik földszintjén lehet megtekinteni). A széles skálájú kínálatban a már klasszikussá vált avantgárd mestereken, illetve az Európai Iskola képviselőin kívül kortársak is szép számmal szerepelnek, a festmények és grafikák mellett pedig fotó is akad. (Tóth Györgytől itt Emese címmel és 1995-ös dátummal szerepel 600 ezer forintos kikiáltási áron egy kópiája annak a női félaktnak, amely nemrég a Kieselbach fényképaukcióján Lolita címmel és 1998-as keltezéssel 150 ezerről indult és 1,8 milliós leütési árat ért el.) A 168 tételből 48 indul millió felett: Patkó Károly Pataknál című védett olajképe 18 millióról startol, egyenként 10 millió Mattis-Teutsch János 1921-es olaj-karton Kompozíciója, akárcsak Kassák Lajos Des ocres-rouges (Okkerek-vörösek) című 1962-es vászna. A galéria szakértői 8-8 millióra értékelték Gyarmathy Tihamér 1960-as, Repülő szerkezet című olajjal fára festett művét, illetve Bálint Endre azonos technikájú 1959-es alkotását, A csend világát. Batthyány Gyula Arisztokrata hölgye 7,5 millióba kerül, utána már a 6 milliós kikiáltási árak következnek: Tóth Menyhért Anya gyermekével című olajfestménye, Kádár Bélától egy vegyes technikájú karton, amely két nőt örökít meg, valamint Nádler Istvántól a Vagyunk 1986-os expresszív trikolórja. Előfordulnak egészen alacsony árak, akár azonos művész esetében is: Anna Margittól például az 1974-es Bábu olajban 2,5 millióért, 1934-ből Pipacsos váza akvarellben 1,6 millióért, ám a Szentendrei Műhely Galéria által száz példányban kiadott 1988-as mappájának litográfiái már darabonként 20 ezer forintért is megszerezhetők.

Szerző(k):
Wagner István
12.
02.
23:59

Babagyűjteménnyel újítanak Nagyháziék

A bőség zavarával küszködött a Nagyházi Galéria, amikor összeválogatta a régi mesterek és a XIX-XX. századi festészet 707 tételét e heti négynapos árveréssorozatára, mert kétszáz kép kimaradt egy következő árverésre. December 4-5-én így is több mint ötven tétel indul millió felett, kiemelkedik közülük az osztrák Michael Wutky Tengeri kikötő holdfényben című sejtelmes képe, amely 18 millió forintról startol. Szőnyi István 1920-as Fürdőzőiért 13 milliót kérnek, míg egy alsó-Rajna-vidéki szobrász tölgyfából faragott és festett, 1490-1520 közötti Madonnájáért 7 milliót várnak. A XVII. századi németalföldi Hans Jordaensnek tulajdonított, Keresztelő Szent János prédikál című, olajjal fára festett tömegjelenet kikiáltási ára 5,5 millió forint, Klebelsberg Kunó gyűjteményéből Georg Kolbe arasznyi ülő aktja bronzból minimum 4 milliót ér. Mikulás napján a vegyes műtárgyak sorában félszáznyi baba is lesz, zömük egyetlen gyűjteményből való, a XIX. század végétől a XX. század húszas éveiig terjedő periódusból. (A porcelánfejű babák közül soknak valódi haja és eredeti, régi ruhája van, díszekkel és kiegészítőkkel együtt.) Nálunk ennek a műfajnak még nincs akkora kultusza, mint a német nyelvterületen vagy a Benelux államokban, ezért bevezető áruk is jóval alacsonyabb az ottaniaknál, 40-80 ezer forint között mozog. A többi műtárgy közül 6 millión indul Marcel Bouraine és Gabriel Argy-Rousseau art deco üvegfigurája, 3 millió egy kuriózumszámba menő 15 kilós régi elefántagyar, míg egy figurális díszítésű hellenisztikus kétfülű urna legalább 2,1 milliót ér a ház szakértői szerint. A Zsolnay-kollekció darabjai nem lépik át a néhány százezres kikiáltási árat, de jellemzőbb a néhány tízezres indítás. December 8-án gazdag ezüstnemű-, illetve ékszeranyagra lehet licitálni: nagyvonalú karácsonyi ajándékok lehetnek a szoliter briliánsgyűrűk 1,7-2,6 milliós árakon, de van szóló fülbevaló is 2,8 millióért, 4,5 karátos briliánssal, sőt fekete gyémánttal és briliánsokkal díszes fehérarany gyűrű is, alig 6 millió forintért.

Szerző(k):
Wagner István
11.
25.
23:59

Széles árskála a MissionArtnál

A kettős székhelyű MissionArt Galéria a vidéki bemutató után a fővárosban is ízelítőt adott festményárverésének abból a 270 tételéből, amelyre november 27-én lehet licitálni a miskolci Művészetek Házában. A három legdrágább kép 5,5 milliós kikiáltási áron szerepel: egy Kádár Béla-gouache, az Udvarlás, egy kubisztikus 1915-ös olajfestmény Dömötör Gizellától és az azonos technikájú, 1924-ben festett Kompozíció Mattis Teutsch Jánostól. Egyenként 4,8 millióról startol Stanislas Stückgold 1908-as vászna a nagybányai református templomról, valamint Kondor Béla 1968-as Angyala, amelyet bordó zsírkrétával rajzolt fehér kartonra. Boromisza Tibor Őszi esős vásárát 1912-ből 3,6 millióért kínálják, Rippl-Rónai Józseftől a megannyi női portré után most egy ritkább férfiarckép bukkant fel 1907-ből, 2,8 millióért. Az árlista másik végén Pór Bertalantól egy ceruzarajz férfiportré 15 ezer forintért, Czóbel Bélától 25 ezerért, Szőnyi Istvántól 22-48 ezer között kínálnak rézkarcot, ennek felső értékhatárán indítják Molnár C. Pál biblikus fametszeteit és Weisz Lipót 1925-ös táncosnőfotóit.

Szerző(k):
Wagner István
11.
25.
23:59

Belvedere: félszáznyi tétel millió felett

December elsején tartja művészeti árverését a Belvedere Galéria 238 tétellel, amelyből ötvennél is több indul millió felett. A legdrágább festmény Czigány Dezső 1915 körüli csendélete, a katalógus címlapján is látható képért minimum 12 milliót kérnek. A Magyar Nemzeti Galéria tárlatának húzóerejét kihasználva 8 millióra becsülték Vaszary János Lugasban című vegyes technikájú kartonját, félmillióval olcsóbb Szabó Vladimir Komédiások falun című sokalakos vászna. Egyformán 6,5 milliót várnak egyebek közt Lotz Károly sokat reprodukált, A zene múzsája című női félaktjáért, illetve Rippl-Rónai József Fekvő és ülő akt virágcsokorral című 1892-es alkotásáért. A szerényebb pénztárcájú érdeklődőket várják például Kádár Béla ceruzarajzai (140-160 ezer között), illetve Rippl-Rónaitól egy pasztellvázlat 220 ezerért. A patinázott kisbronzok sorából figyelmet érdemel Bokros Birmann Dezső ülő női aktja 320 ezer és megemlíthetők Kalló Viktor dámái 220 ezer forintos kezdő árakon.

Szerző(k):
Wagner István
11.
13.
23:59

Az eltűnt Tabán és Óbuda régi fotográfiákon

A Kiscelli Múzeum fényképgyűjteményének alapjait Toldy László főlevéltáros rakta le, amikor megvásárolta Erdélyi Mór másfél száz felvételét. Manapság csupán tőle több mint ezer foto-gráfiát őriznek. Ezekből válogattak össze kilencven vintázs, vagyis korabeli kópiát, amelyek a magyar főváros arculatának radikális változásait tükrözik közel ötven éven át, az 1890-es évektől a fényképész 1934-ben bekövetkezett haláláig. A kamaratárlat január 14-éig látható a Budavári Palota E épületének emeletén, és nemcsak a laikus közönség számára tartogat meglepetéseket, hanem a szakmabelieknek, fotótörténészeknek és városhistorikusoknak is tud újat nyújtani. A lebontásra ítélt hírhedt Újépület a mai örökmécses helyén (ahol Batthyányt kivégezték) vagy a szintén lebontott festői Tabán az átalakítás előtt álló királyi palota lábainál éppúgy felbukkan, mint a régi Városháza és az új Országház. Krúdy egykori Óbudáján a heti piac forgatagában keveredhetünk el, aztán konflisba ülhetünk, a Várnegyedben az udvarokba is bekukkanthatunk, és a fogaskerekűvel feljuthatunk a budai hegyekbe. Elénk tárul a Gellért-hegyről a pesti Duna-part széles panorámája, a Deák téren szecessziósan csipkézett volt kisföldalatti megállójának kecses pavilonja, a Keleti pályaudvar előtt hordár várta az érkezőket és mintha máig megállt volna az idő a volt Széll Kálmán (ma Moszkva) téren a körben álló villamoskocsikkal, pedig 1930-ban készült a felvétel... Nem kerülte el Erdélyi Mór figyelmét az iskolások nevelése sem, a tornatermektől a gyermekétkeztetésig, mint ahogy érdekelte a cégtáblák rengetege - a sarki fűszerestől a Dreher serfőzdén át a Párizsi Udvar Brudern-bazárjáig. De számomra a legemlékezetesebb a tabáni Hadnagy utca pislákoló esti világításban vagy a Rókus kápolna villanyfénynél és főleg a Klotild-palota súlyos épülettömbjének sötét sziluettje teleholdnál, amellyel festői szépségű hatásokat ért el az ezüstzselatin segítségével.

Szerző(k):
Wagner István