A bolognai Arte Fiera korábban három magyarországi műkereskedést is rendszeresen meghívott kortársmustrájára, idén viszont csak egyetlen magyar résztvevő, az acb nevét olvashatjuk a hivatalos listán. A január 24-28. közötti vásárra egy hazai és egy külföldi alkotót visz ki a galéria.
A bolognai stand sajátos adottságai és korlátozott méretei miatt az összes kiszállított munka nem állítható ki egyszerre - mondta el lapunknak az acb illetékese, Nádudvari Noémi -, de külön kérésre, illetve a művészek egyéb művei iránti érdeklődés esetén természetesen az összes ott levő alkotásuk mindvégig megtekinthető a helyszínen, amíg a készlet tart. Batykó Róberttől nyolc nagy, átlag másfél méteres vásznat vittek ki - mindegyikre akrillal és olajjal festett vegyesen -, a Magnó Tape 2006-ban, a többi tavaly készült. A fiatal alkotó rendszerint különféle zeneszerszámokat (cintányér, tuba és gitár), munkaeszközöket (például betonvéső) vagy egyéb szokványos tárgyakat örökít meg, stilizáltan és felnagyítva. A szinte plakátszerű képeket kétezer eurós áron kínálják.
A hollandiai Juriaan Molenaartól tizenhat vászon szerepel az acb bolognai standján, egységesen akrillal festve. Az általában épületelemek variációjából felépített absztrakt kompozíciók szélesen szóródnak korban, méretben és árszabásban egyaránt. A legrégebbi közülük az 1988-as Flying over East-West River, a legújabb, az Ocean Drive tavalyi keltezésű, a legnagyobb vászon pedig a 2,5 métert is megközelíti, míg a legkisebbek alig félméteresek. A legdrágább épp a legméretesebb, a 2002-ben készült, 5400 euróra taksált Industry, utána egyenként 4250 euróval a Denkmal és a Niemandsland következik tavalyelőttről, az Ocean Drive-ért 3500, az üvegalapon lakkozott Gropiusért pedig 3300 eurót kérnek. Molenaar cím nélküli, elvont vásznait átlag 1870 euróra taksálták, printjei közül a Mies in Barcelona, a Neighbour és az Oradea egyenként 1850 euróba kerül, az akrillal borított szilikon Unfinished plasztika ára pedig 1380 euró.
