A 39. Magyar Filmszemle rendezvényeinek keretében az Uránia Nemzeti Filmszínházban két, a filmekhez kapcsolódó kiállítás is látogatható február közepéig. Csudapest - fények és tények címmel Mihályfy László filmrendező és képzőművész tárlata látható, a kávézóban pedig Gyulai Líviusz Kossuth-díjas grafikusművész és animációs filmrendező művei kaptak helyet. A Csudapest a főváros terein és utcáin keresztül mutatja be a metropolis folyton változó arculatait. Piros betűs ünnepek és szürke hétköznapok, reklámfényes éjszakák és borongós nappalok kerültek lencsevégre, ahogyan azok spontán módon a fotós elé kerültek. A digitális eljárás nemcsak lehetővé teszi, hanem szinte ösztönzi a kísérletezőkedvet. Ezáltal válik Budapest szüntelenül lüktető élete olyan valósághűvé, ahogy azt magunk is naponta tapasztalhatjuk.
A filmszemlén adták át Gyulai Líviusznak a Magyar Mozgókép Mestere címet. A hetvenéves alkotó régebbi könyvillusztrációiból és újabb rajzfilmjeiből szemezgettek a szervezők. Pikánsak és színesek az olvasóközönség által évtizedek óta kedvelt irodalmi illusztrációk, a vaskos, népies humor a Carmina Burana versgyűjteményétől Shakespeare-n át a Háry Jánosig, Casanovától Mikszáthig vagy Villontól Weöres Sándorig.
