Wagner István

Van Gogh-portré a maastrichti TEFAF-on

Ritka vételi lehetőséget kínál az idén látogatóinak a világ leghíresebb műtárgy- és régiségvásáraként számon tartott maastrichti The European Fine Art Fair (TEFAF): a március 7-től 16-ig látogatható vásáron ajánlja fel eladásra a londoni és New York-i székhelyű Dickinson galéria Vincent van Gogh Gyermek naranccsal című képét, melyet a művész nem sokkal 1890 júliusában elkövetett öngyilkossága előtt készített. A festmény utoljára 1905-ben volt látható egy amszterdami kiállításon, aztán megvásárolta a Hahnloser házaspár - utódaik most 30 millió dollárt remélnek érte, a bevétel egy részét jótékonysági célra fordítják (adókedvezmény fejében). A maastrichti kiállítók törzsgárdájában - ahová híresen nehéz bekerülni - magyar származású műkereskedők is szép számmal akadnak. Miklós és Margareta von Bartha 1970-es alapítású bázeli üzletét jól ismerik a magyar műbarátok is, ők a magyar avantgárd mesterek (például Etienne Beöthy, Alfred Forbat, László Péri, Kassák Lajos) sikeres forgalmazása után mára dél-amerikai kortársakra tértek át. Standjukon most többek közt Antonio Calderara Spazio luce című egy négyzetméteres vászna függ 1974-ből, illetve a francia Bernard Venet körívekké hajlított és barnára patinázott, kétméteres acélabroncsai 1999-ből. Az amszterdami Tóth-Ikonen 1974-es alapítása óta kitart a XVI-XIX. századi orosz ikon mellett, idei büszkeségük egy különleges ikonpár a XVII. századból az Istenanyával és Szent Miklóssal. Tóthékkal ellentétben a második generációs Richard Nagy Londonból már nem ért magyarul; ő az osztrák expresszionizmus nagyságai, Egon Schiele és Gustav Klimt mellett a szimbolistákra és a francia modernekre szakosodott, de foglalkozik az olyan kortársakkal is, mint Bacon vagy Freud. Most Schielétől hozott egy olajképet 1908-ból, illetve a német expresszionista Georg Grosztól a Café Billard című 1916-os nyomatot. A magyar Vértes László és az osztrák Thomas Salis 1994-ben alapította galériáját Salzburg szívében, európai impresszionista és modern mesterekre koncentrálva (azóta a svájci St. Moritzban is nyílt egy elegáns boltjuk). Maastrichti standjuk sztárja a most felkapott Alexej von Jawlensky Árnyas út című 1915-ös kartonja, illetve Josef Albers Hommage to the Square: Desert Glow II. elnevezésű 1971-es olajképe. A magyar régiségeket is árusító német galériások közül más vásárokról régebbi ismerős a régi ezüsttel foglalkozó grünwaldi Helga Matzke vagy a müncheni Gertrud Rudigier, aki nemcsak holicsi kerámiát árul, hanem Kupetzkytől a Vidámság allegóriáját is, amelynek párdarabja, a Szomorúság a Szépművészeti Múzeum gyűjteményében van.

Grafikai árveréssel kezd a Belvedere

Mérsékelt árakkal startol a Belvedere Galéria tavaszi szezonja a március 8-i grafikai kamaraaukción, ahol 167 tétel kerül kalapács alá. A XIX. századi magyar alkotások közül 40-50 ezer forintért is megszerezhető egy-egy Telepy Károly-ceruzarajz, az osztrák katonatisztből lett szolnoki festő, August von Pettenkofen rézkarca pedig akár 20 ezerért is elvihető. Lényegesen többre, 180 ezer forintra tartják Munkácsy Mihály Műteremben című közismert rézkarcát. A modern és kortárs mesterek közül többektől egész kis ciklusokat is kínál a galéria. Vaszary Jánostól féltucatnyi tétel is akad 10-60 ezer forint közti árakon, Kádár Béla húszas évekbeli városrészletei egyenként 95 ezerbe kerülnek, Szőnyi István harmincas években készült rézkarcai 20 ezerről startolnak, ám Konyhában című pasztelljéért minimum 120 ezret várnak. Jóval drágábbak Czóbel Béla munkái: a tintával felvitt vitorlások 80 ezer forintról indulnak, a tusba mártott tollal megörökített férfiportré 95 ezer, a ceruzával vázolt fekvő női akt pedig 160 ezer forinttól felfelé célozható meg.

Ajánló

Királyi rajzok Párizsból

Variaárverés Nagyháziéknál

Március elsején kezdi a tavaszi szezont a Nagyházi Galéria, mégpedig egy német nyelvterületen régóta közkedveltnek számító aukciófajtával, a variaárveréssel. A ház már tavaly ősszel is rendezett ilyet, szép sikerrel: akkor kizárólag képek szerepeltek a kínálatban, többségében kimondottan lakásdekorációs célzattal (Napi, 2007. október 8.). Az aukció összesített kikiáltási ára alacsony volt és az összbevétel sem lett magas, de születtek meghökkentő licitlépcsők, például amikor 30 ezer forintos kikiáltásról 300 ezerre ment fel a leütési ár. Nagyháziéknál az ilyesmi szokatlan, náluk a normális árhatárok a tipikusak, ellenkező esetben szinte önkritikát gyakorolnak, hogy vajon előzőleg jól kalkulálták-e az árakat. A tavaszi kínálatban a képek mellett bútorokat és szőnyegeket is licitálnak, mindhárom kategóriában azonos alapelv szerint: nem a befektetőkre számítanak, amikor a nem nagy értékű, kimondottan használati vagy dekoratív célú tételeket megfizethető árakon indítják. A mintegy 320 festmény esetében ez 5 ezertől 60 ezer forintig terjedő ársávot jelent, de lesznek akár félszáz lapból álló grafikai konvolutok (csomagok) is egyetlen tételben, alig 12 ezerért. (Igaz, ez utóbbiak között akadnak teljesen azonos sorozatok is, de mondjuk egy vidéki műkereskedőnek még így is megéri, ha egyenként keretezi és folyamatosan hozza forgalomba a szóban forgó műveket.) A másfél száznyi antik bútort 5 ezertől 250 ezerig árazták be - olykor maga a faanyag vagy a metszett üvegbetét többet ér, mint a kezdő ár, máskor kis restaurálási ráfordítással lehet értékes darabot varázsolni a tárgyból. Néha kimondottan szép és jó a bútor, csak épp nem divatos, esetleg túl nagy helyet foglal el, de nagyobb lakásban jól beválhat. A harminc-negyven szőnyeg között akad kisebb és nagyobb, XIX. század végi és XX. század eleji; jobbára kézi csomózásúak és bár nem múzeumi ritkaságok, de kiváló használati értékű példányok.

Kinsky-nyitány magyar műkincsekkel

A jövő héten kezdődik a tavaszi árverési szezon a bécsi Freyungon a Kinsky-palotában, ahol két külön kollekció is színesíti a 649 tételből álló kínálatot. Kurt Schlauss neves bécsi városépítész gyűjteményéből Klimt-, illetve Schiele-rajzoktól a germán expresszionistákon és osztrák moderneken át a kortársakig terjedő száz kép kerül kalapács alá, míg a világhírű zongorista, Alfred Brendel énekesnő feleségének hagyatékából külföldi hangversenykörutakon vásárolt afrikai, délkelet-ázsiai, valamint japán és kínai egzotikumok keresnek vevőt. Ezeken kívül szokás szerint régi mesterekre, XIX. századi és klasszikus modern képekre, illetve vegyes műtárgyakra lehet licitálni - utóbbiaknál külön indulnak a szecessziós kategóriába tartozó darabok. Az antik ezüstök között magyar vonatkozású is akad: egy részben aranyozott poharat 1825-ös, egy ezüst kávéskannát XVIII. század végi pesti fémjel hitelesít. A bútorok közül a reformkorban, 1835 táján készíthette egy magyar asztalos azt a hat biedermeier támlásszéket, amelyekért legkevesebb kétezer eurót várnak az aukción (bár a huzatuk nem eredeti). Gyűjtőknek alkalmi vétel lehet egy 1920 körüli, sima oldalfalú eozinos Zsolnay-váza, amelyet elvben már 200 euróért meg lehet szerezni.

Zichy-rajzok a cári udvarból

Amennyire közismertek illusztrációi Arany balladáihoz vagy Madách Az ember tragédiájához - amelyek az egymást követő díszkiadásoktól az iskolai tankönyvekig széles körben elterjedtek -, annyira újdonság még a szakértők számára is az a kereken száz akvarell és szépialap, amelyek a világhírű szentpétervári Ermitázsból érkeztek Budapestre, a Magyar Nemzeti Galéria Zichy Mihály, a rajzoló fejedelem című, március 23-ig tartó tárlatára. A művész 1847 és 1906 között egy nagyhercegnőnek és egymás után négy cárnak volt afféle udvari riportere, a koronázások és esküvők piros betűs ünnepeitől a hivatalos fogadásokon és alkalmi lakomákon át a fejedelmi vadászatokig és korabeli személyiségeket karikírozó játékkártyatervekig, amelyeken saját magát is megörökítette. Az orosz birodalom hat évtizedének képes krónikája elevenedik meg ezeken a színpompás vízfestményeken avagy bravúros mesterségbeli tudással papírra vetett monokróm rajzvázlatokon.

Fürjesi Csaba profán mítoszai

A Körmendi Galériában ugyan már e hét keddtől megtekinthető Profán mítoszok címmel Fürjesi Csaba fiatal festőművész egyéni tárlata, de a március elejéig tartó tárlat hivatalos vernisszázsára csak február 28-án hat órakor kerül sor a Műgyűjtők Éjszakája keretében. A látogatók addig is tucatnyi akril- és olajfestménnyel ismerkedhetnek meg, ezek közös nevezője az organikus absztrakcióba hajló figurativitás, no meg az, hogy az emberi arcok és alakok állatokkal keverednek a kompozíciókon. Ennek megfelelően valóságos állatsereglet jelenik meg az olykor kétméteres képeken, de még a kisméretű vásznakon is felbukkan egy kecske vagy szarvasmarha.

Ajánló

Asztali ezüst - raktárból a vitrinbe A Magyar Nemzeti Múzeum időnként saját anyagából válogat tematikus kiállításokat Rejtett ritkaságaink elnevezésű sorozatában. A korábbi évek plakát-, vadászfegyver- vagy hangszerbemutatója után így került most a múzeum ezüsttárgyaiból a szélesebb nyilvánosság elé a XVIII-XIX. századi asztali készletek százhúsz válogatott példánya, amelyeket március 24-ig tekinthetnek meg az érdeklődők. Az elődöktől az utódokra átöröklődött, manapság is rendszeresen használt darabok mellett - mint amilyen a teás-, kávés- vagy tejeskanna, illetve a cukorszóró és a fűszertartó - felfedezhetünk olyan kevésbé ismert tárgyakat is, amelyek időközben kimentek a divatból. Ilyen kuriózum például az őseink által a németektől átvett, épp ezért "zupponynak" nevezett, levesek tálalására szolgáló fedeles és füles edények mellett az úgynevezett "gazdálkodókanál" vagy a "nádmézporozó", a törököktől örökölt, zaccos kávé főzésére alkalmas nyeles "ibrik", a vajtároló dézsa és "teafű"-forraló, netán a dohányos- vagy burnótosszelence és még hosszasan folytathatnánk a felsorolást. Manapság a karos gyertyatartók is sokkal inkább a pompásan terített asztalok dekorálására, illetve az ünnepélyes hangulat emelésére szolgálnak, mintsem világításra.

A műgyűjtő és a festőnők

Ötvös felmenőitől örökölte érdeklődését a művészet legkülönfélébb műfajai iránt, a műgyűjtést pedig az első perctől párhuzamosan művelte a műkereskedelemmel. Négy évtizeddel ezelőtt bélyegekkel és numizmatikával kezdte, aztán népművészettel és modern mesterekkel folytatta, kitért az antikvár könyvekre is, az iparművészetből pedig leginkább az ötvösség érdekelte. Naiv képkollekciójában helyet kaptak roma származásúak művei is, több száz zománctáblája pedig igazi egzotikum a maga nemében. Aki kicsit is ismeri a műkereskedelem világát, az már rég rájött, hogy Saphier Dezsőről van szó, aki még bőven a szocializmus idején, 1979-ben az elsők között kért és kapott engedélyt használt cikkek forgalmazására (ahogy akkoriban a régiségkereskedést is nevezték). Üzlete a Visegrádi utcában nyílt meg, a nyolcvanas évek elejétől Kuriózum Régiség feliratú cégtábla alatt várta az érdeklődőket. A műkereskedő elmondása szerint több mint egy évtizeddel ezelőtt, ausztráliai utazásakor figyelt fel a női piktúrára. Azon az 1995-ös sydneyi nemzetközi seregszemlén a bevándorló asszonyok álltak a középpontban, ő itthon viszont az eleve kevésbé ismert vagy elfeledett magyar alkotókra koncentrált. Most a Hölgyek palettával című válogatáson száznál több festőnő mintegy kétszáz képe látható a Saphier-gyűjteményből az 1895-1950 közötti periódusból a Nemzeti Múzeumban, alaposan dokumentált katalógus kíséretében. A címoldalon látható Dáma fehér csipkeruhában (1917) és a hátsó borítón a Családom (1929) megfestése között alig több mint egy évtized telt el, mégis egy világ választja el a két képet. Az elsőn úriasszony omlik el a kanapén selyempárnák között - a másikon gondterhelt feleség öleli magához kislányát a férje hátterében, az ablakon át bérkaszárnyák sziluettjei, gyárnegyed füstölgő kéményei rajzolódnak ki. Érdekes összevetni az alkotók életét is. Szablya-Frischauf Ferencné született Lohwag Ernesztin (1874?-1934) Bécsben született, ott és Münchenben tanult, a bécsi Hagenbund és a Münchener Künstler-Verband tagja volt, Budapesten pedig festőiskolát vezetett. Klie Zoltánné Róna Klára (1897-1987) viszont Pécsről került a magyar fővárosba, majd kijutott a párizsi Julian Akadémiára, hazatérve tagja volt a KÚT-nak és az UMÉ-nek, valamint a Magyar Akvarell- és Pasztellfestők Egyesületének. Abban már egyezik további pályafutásuk, hogy a két világháború között mindketten rendszeresen szerepeltek a Műcsarnok csoportos tárlatain. A zsánerképek mellett szinte minden műfajban képviseltetik magukat a festőnők: csendéletek és tájképek, portrék és aktok, lakás- és műterembelsők, városrészletek, naiv ikonok és elvont kompozíciók egyaránt szerepelnek a tárlaton, ahol még a szakmabeliek is bőven találhatnak meglepetéseket.