A régi mesterek, az antik bútorok, valamint a népművészeti tárgyak terén piacvezetőnek számító Nagyházi Galéria éves mérlege elmaradt a várakozásoktól: tavaly már nem szólt bele az élvonalbeli aukciósházak párbajába, sőt saját csúcsait sem közelítette meg, így például a márciusi festményárverésen, nagyjából 50 százalékos értékesítés mellett, egyetlen milliós leütés sem akadt. A vegyes műtárgyárverés ugyanakkor jóval sikeresebb volt: a tételeknek csak negyede maradt vissza, a régi bútorok pedig tisztes milliós árakat is elértek.
Hasonló formát mutatott a galéria a májusi háromnapos nagyárverésen is, ami az értékesítési arányt és a rekordárak elmaradását illeti, ám ezúttal közel félszáz XIX-XX. századi képet ütöttek le millió felett. Derkovits Gyula Koncert (Folyóparton) elnevezésű vásznáért 11 milliót fizettek, ez kikiáltási árának a négyszerese, Kádár Béla Spanyol város alakokkal című temperája pedig hatszoros emelkedéssel jutott 7,5 millió forintig. Tucatnyi milliós leütés született ekkor a vegyes műtárgyak, bútorok és szőnyegek, valamint ezüstök és ékszerek szegmensében is. Az októberi Nagyházi-aukción is a felénél több tétel kelt el, de a XIX-XX. századi festmények egyike sem jutott el a millióig, szemben a ház specialitásának számító antik bútorok és néprajzi tárgyak kategóriájával, ahol ez féltucatnyi tétel esetében sikerült (igaz, a legdrágábbat, egy osztrák írószekretert is csak 2,8 milliós kikiáltási árán ütötték le). A ház decemberi négynapos szezonzárója sem változtatott a 2007-es összképen, a legmagasabb leütések általában a kezdőárak közelében maradtak; a legdrágább tétel, Szőnyi István Fürdőzőkje is csak 13 milliós kikiáltási árán talált gazdára. Licitlépcső nélkül lett sztár az ékszerek között egy fehérarany gyűrű is fekete gyémánttal és brillekkel kirakva, kereken 6 millióért. A babagyűjtemény árverezése a nemzetközi viszonylatban mérsékelt árak ellenére sem jött be, a félszáznyi tételből egyet sikerült értékesíteni.
A fél évtizede működő Abigail Galéria mennyiségileg és minőségileg is egyenletes teljesítményt nyújtott tavaly - ez nem kevés manapság. A májusi festményárverésen Csók István Pihenő sokác lányok című festménye jutott a legmagasabbra, 2,6 milliós leütéssel, a nagybányai iskola képviselőinek mérsékelt árú, de nívós képeit viszont nem sikerült a megérdemelt mértékben értékesíteni. A június 24-i grafikai árverésen is a közönségbarát ársáv volt a jellemző, pedig a párizsi magyarok is képviseltették magukat: Réth Alfréd ceruzavázlatát 240 ezer, Etienne Hajdú fehér dombornyomatát 220 ezer forintért lehetett megszerezni. A szeptember végi licitáláson az Abigail is hozzáfogott palettája szélesítéséhez: a fotográfia első nekifutásra meglepő sikert aratott, hiszen a magyar származású Robert Marcel két nagyítását kikiáltási áraik duplájáért (850 ezer, illetve 480 ezer forintért) adták tovább. A december 9-i festményárverésen tartották a korábbi formát: szolid licitlépcsők mellett kétmillió fölötti árak is kialakultak, a legtöbbet, 2,6 milliót Ország Lili egy olajképéért adták.
A Belvedere Galériában március közepétől indult a szokásos menetrend, kéthetenként váltakozó kisebb-nagyobb licitálásokkal. A március 31-i festményaukció kuriózuma egy Hitler-akvarell volt; ezek felbukkanása külföldön gyakoribb, ennélfogva értékesítési feltételeik is szabályozottabbak, de itthon újdonságnak számított, ezért a média túllihegte a dolgot, Forró Tamás pedig a licitálás előtt visszavonta a tételt. A legtöbbet - 16 millió forintot, a kikiáltási ár négyszeresét - Vaszary János Mandulakert Józsefpusztán című vásznáért adták. A május 26-i nagyárverés sztárja Rippl-Rónai József Kursalon a városi parkban című olajképe volt, 24 milliós leütéssel, specialitása pedig a két világháború között tervezett avantgárd bútorok hetvenes-nyolcvanas években kivitelezett változatainak egy csoportja - ezek mérsékelt sikert arattak, pedig a dizájnerek között a legnagyobb nevek szerepeltek, Breuer Marcellt is beleértve. Az év szenzációját a Belvederénél a december 1-jei nagyárverés hozta, amelyen a galéria fennállása óta a legmagasabb leütését érte el: Czigány Dezső csendélete heves licit nyomán 12 millióról meg sem állt 52 millióig. A körítés se volt mindennapi, közel félszáz tétel végzett a milliós sáv felett, s általában elmondható, hogy a Belvedere nagyárveréseinek csúcsárai 2007-ben folyamatos emelkedést mutattak.
