Egyre népszerűbb a Magyar Államkincstárnál elérhető Nyugdíj-előtakarékossági számla, a februári rajt óta több mint 3000-en éltek a lehetőséggel, ezen számlákon csaknem 1,2 milliárd forint állampapír-állományt tartanak nyilván. A kulcs az adóvisszatérítés, ami 20 százalék, de legfeljebb évi 100 ezer forint lehet, vagyis a plafonösszeg félmilliós befizetéssel elérhető. Úgy tűnik, a pénzügyi tudatossággal az öngondoskodás is fejlődik.
Szerző(k): Gyöngyösi BalázsAz elmúlt időszakban jelentősen mérséklődött az infláció, de a középkori lakosság nem ezt tapasztalja. A K&H felmérése szerint 2024 tavaszán átlagosan 23 százalékosnak érezte a pénzromlás éves ütemét a 30-59 éves korosztály.
Szerző(k): Gulyas ÁbelA napokban ismertette a Magyar Posta legfrissebb terveit, illetve a tavalyi évet lezáró adatait. Így most a vállalat szakembereit arra kértük, hogy lapunknak részletesen ismertessék a terveik mögött meghúzódó számításokat. Mindenekelőtt összességében két dolgot kell leszögezni az ország legnagyobb foglalkoztatójával kapcsolatban: egyrészt közszolgáltatóként az állampolgárok számára a küldeményeket – körülményektől függetlenül – el kell juttatnia a legkisebb településtől kezdve Budapest legbelsőbb kerületéig, és a kapcsolatteremtés legalapvetőbb módját, a levélküldést mindenki számára elérhető módon és áron kell biztosítania. Ezt jelenti az egyetemes szolgáltatói lét, vagyis például egy belföldi elsőbbségi levelet, amit másnapra kézbesít a Posta, 330 forintért szállít el, miközben az üzemanyagárak 650 forint körül vannak.
Szerző(k): Szabó GyulaHogyan épült fel egy kétszemélyes vállalkozásból egy mára 1 milliárdos árbevételt elérő cég? Az idén 10 éves Grantis Hungary Zrt. társalapítóival, Sebestyén Andrással és Deák Ferenc Istvánnal arról is beszélgettünk, hogy milyenek a nyugdíj kilátások, mit érdemes kezdeni a lejáró állampapírokkal, és milyen most a pénzügyi tanácsadók, illetve az alkuszcégek helyzete Magyarországon.
Szerző(k): Kreivich OrsolyaMindenekelőtt az adórendszerek, valamint a lakástulajdoni arányok különbségei okozzák a jelentős vagyoni különbségeket az egyes európai államokban a tehetős és a kevésbé tehetős állampolgárok között.
Szerző(k): Hercsel AdélA kihívások ellenére 2023-ban egy rekordévet zárt a Waberer's, mondta Barna Zsolt, a cég elnök-vezérigazgatója. Mozgalmas éven vannak túl és már megfogalmaztak egy 2027-ig szóló stratégiát is.
Szerző(k): Koncsek RitaA jegybank ezért 14 millió forintra bírságolta meg a pénzügyi szolgáltató céget.
Szerző(k): T. E.Több évtizedes konfliktusra számít Oroszországgal Boris Pistorius, aki szerint Európa közös biztonsági rendszere megbukott, ezért új katonai szövetségeseket kell találni, például Afrikában.
Szerző(k): Thurzó KatalinBár már az 1500 milliárd forintot is átlépte tavaly a biztosítók díjbevétele, a piac lényegében a 2016-os díjszinten áll, ráadásul a díjbevételnek már 13,5 százalékát különadóként kellett befizetniük tavaly a biztosítóknak.
Szerző(k): Nagy László Nándor