A sorkatonaságot még nem mondják ki a horvátok, pedig a szó szoros értelmében ez azt jelenti.
Szerző(k): EconomxRekordot döntött a betétbiztosítási alap vagyona, a szanálásra szánt pénzzel együtt közel 300 millárd forint van a számlákon. Az ügyfelek ráadásul az idei évtől egy héten belül megkapják a kártalanítást.
Szerző(k): EconomxHa az amerikai vádpontok szerint elítélik, akár 175 éves börtönbüntetést is kaphat a WikiLeaks alapítója. A kiadatást követően az öngyilkossága sem lenne kizárt az ügyvédei szerint.
Szerző(k): Horváth TiborA Babakötvény első haszonélvezői idén töltik be 18. életévüket, és akadnak köztük, akik szüleik jóvoltából kitömött bankszámlával kezdhetik nagykorú éveiket. Bemutatjuk, hogyan kaparinthatja meg a gyerek a vagyonát.
Szerző(k): Sánta AndrásSzinte sehol nem jellemző, hogy a korábbi köztársasági elnököknek élethosszig tartó rezidenciát biztosítsanak, a szlovák és a román ex-államfői javadalmazás pedig egyenesen eltörpül a magyar mellett.
Szerző(k): Hegedűs SzabolcsSzázmilliárd forint fölé emelkedett a K&H Csoport nettó eredménye a komoly kormányzati elvonások ellenére. Az infláció csökkenése a kamatbevételek bővülését már megfelezte tavaly, miközben a pénzromlás a működési költségek terén régóta először a bevételek feletti növekedést okozta.
Szerző(k): Nagy László NándorAz Orlen-kutak száma az elmúlt évben közel harmadával nőtt a régióban. Magyarországon a vállalat összesen 63 töltőállomást vesz át a MOL-tól.
Szerző(k): Vermes ÁdámAhogy az ex-elnök apró, de biztos lépésekkel halad afelé, hogy 2024-ben visszatérhessen a Fehér Házba, úgy növekszik az európai vezetők aggodalma, hogy egyedül maradhatnak a kontinenst egyre fenyegető geopolitikai kihívásokkal szemben.
Szerző(k): EconomxVlagyimir Putyin orosz elnök Narendra Modi indiai miniszterelnökkel ejtett meg egy telefonos beszélgetést a közelgő választások apropóján. Egy másik partnerországból azonban rossz híreket kapott az orosz államfő. Donald Trump elsöprő iowai győzelme európai aggodalmakat szült, a német kormánynak pedig tüntető gazdákat kellett csitítania. Ezek voltak a hét legfontosabb külgazdasági és külpolitikai eseményei.
Szerző(k): Csernik-Varga Adrienn