Minden ötödik számla a Gránit Banknál nyílt 2023-ban, rekorderedményt hozott a tavalyi év.
Szerző(k): H. B.Ingatlanpiaci elemzők újabb pozitív elmozdulásról számoltak be, ugyanis az év elejétől egyértelmű növekedés érzékelhető a XIV. és XVI. kerületek ingatlanpiacán is, mely minden kategóriában megmutatkozott, de azért leginkább a kisebb, egy-másfél szobás lakásokat keresik a vevők. Ugyanakkor nem sok jót ígérnek a másfél milliós négyzetméter árak, valamint a kétszázezer forintos albéreletek.
Szerző(k): Sarkadi-Illyés CsabaA használt családi házak eladása bizonyult a legnehezebbnek az idei első negyedévben, átlagosan 185 napig voltak a piacon az Otthon Centrum szerint.
Szerző(k): Zádori BenceJúnius 3-tól indul az otthonfelújítási program, azonban napokon belül is elfogyhat a rá szánt, alapból is alacsony támogatási keret.
Szerző(k): Zádori BenceVeszprém polgármestere szerint minden befolyásukat és érvüket latba vetve fognak lobbizni azért, hogy a 8-as főút második szakaszára is sor kerüljön.
Szerző(k): Vermes ÁdámÚjra fellángolt a sztrájkhangulat a németeknél, ahol ezúttal a mélyrepülésből éppen csak felkapaszkodó építőiparban következik országos leállás. A telekom szektorban is lázadoznak a dolgozók.
Szerző(k): Thurzó KatalinAz Orbán-kabinet hivatalos rendelettárában alapvetőnek nevezett tudnivalók jelentek meg az otthonfelújítási programról.
Szerző(k): Sarkadi-Illyés CsabaKötelező a kifüggesztés minden olyan ingatlan eladását megelőzően, amely mezőgazdasági célt szolgál és a megnevezésében mezőgazdasági utalás szerepel, valamint a terület meghatározásában aranykorona érték megjelölés található – mondta el az Economxnak a Duna House elemzési vezetője.
Szerző(k): Drávucz PéterA Margit Palace nem csupán kiemelkedő lokációval büszkélkedhet, de számos olyan előnnyel is rendelkezik, amelyek komfortossá és hatékonnyá teszik a munkavégzést.
Szerző(k): -x-