Ugrásszerűen megnőtt a kriptovalutákkal kapcsolatos visszaélések száma, a csalók többféle módszerrel próbálkoznak. Eközben a hagyományos banki csalások is egyre gyakoribbak, percenként 50 ezer forint tűnik el a számlákról. A bűnözők elsősorban pszichológiai hadviseléssel próbálkoznak.
Szerző(k): Horváth BalázsA napokban ismertette a Magyar Posta legfrissebb terveit, illetve a tavalyi évet lezáró adatait. Így most a vállalat szakembereit arra kértük, hogy lapunknak részletesen ismertessék a terveik mögött meghúzódó számításokat. Mindenekelőtt összességében két dolgot kell leszögezni az ország legnagyobb foglalkoztatójával kapcsolatban: egyrészt közszolgáltatóként az állampolgárok számára a küldeményeket – körülményektől függetlenül – el kell juttatnia a legkisebb településtől kezdve Budapest legbelsőbb kerületéig, és a kapcsolatteremtés legalapvetőbb módját, a levélküldést mindenki számára elérhető módon és áron kell biztosítania. Ezt jelenti az egyetemes szolgáltatói lét, vagyis például egy belföldi elsőbbségi levelet, amit másnapra kézbesít a Posta, 330 forintért szállít el, miközben az üzemanyagárak 650 forint körül vannak.
Szerző(k): Szabó GyulaMegosztottak a készpénzes vagy elektronikus fizetés ügyében a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások. Többségük azonban abban egyetért, hogy az elektronikus fizetés mellett két nyomós érv is van: a kényelem és a biztonság.
Szerző(k): Horváth BalázsEddig meglepően jól teljesítenek az amerikai nagyvállalatok a negyedéves gyorsjelentési szezonban.
Szerző(k): Kovács ÁdámDollármilliárdokat vágott zsebre az egyik legnagyobb amerikai internetszolgáltató.
Szerző(k): Kovács ÁdámMárcius és május közötti indulással emelték vagy emelik díjaikat a pénzintézetek. A legtöbben már léptek, az Ersténél és az MBH Banknál májustól jön a 10 százalék feletti költségnövekedés. Akadnak olyan bankok is, ahol nem – vagy nem minden díjtételt – emelnek.
Szerző(k): Horváth BalázsA pénzintézet szeptember elsejétől vezeti be a komplexebb limitkezelést a jegybank elvárásainak megfelelően – közölte lapunkkal a CIB Bank. Ügyfélszegmensenkénti bontásban a bankolási szokásokhoz igazodva határozzák meg a maximálisan beállítható limiteket.
Szerző(k): Horváth BalázsA jegybanki adatok szerint csökkent az átutalásos módszerrel elkövetett csalások száma, ugyanakkor a bankok és a Magyar Bankszövetség (MBSZ) is napi limit beállítására szorgalmazza az ügyfeleket. A pénzintézetek többségénél lehetőségünk van ideiglenes, például 24 órás költési maximum beállítására is.
Szerző(k): Horváth BalázsCsak januártól nyílik erre lehetőség.
Szerző(k): T. E.