A tavalyi évben megtört a két éve tartó meredek növekedés a banki átutalásos csalások számában és azok értékében, a bankkártyás visszaélések száma azonban tovább növekedett még a tavalyi év utolsó negyedévében is.
Összesítésben egyébként a tavalyi utolsó negyedévben a pénzforgalmi szolgáltatóknál (a legfőbb szereplők, a bankok) az átutalással kapcsolatos kibercsalások:
- volumene 36 százalékkal (9 162 milliárdól 5 769 milliárd forintra);
- esetszáma pedig 34 százalékkal (5 762 daraból 3 737 darabra) esett vissza.
Ez a közel hatezer milliárd forint és 3,7 ezer ügyfél is túl nagy szám. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) szakértői felhívták a figyelmet: minden, ami nullánál nagyobb és csalással kapcsolatos, az túl nagy. Az áldozatokat tavaly az elektronikus csatornákon keresztül összesen 23,2 milliárd forinttal károsították meg.
Kovács Levente, a Magyar Bankszövetség (MBSZ) főtitkára a jegybank korábbi sajtótájékoztatóján is felhívta a figyelmet a napi limit beállításának fontosságára, 2023-ban ugyanis a csalások 85 százaléka 1 millió forint feletti összeg volt, ha lett volna limitük, akkor nem tudtak volna ennyi pénz ellopni tőlük.
Az elektronikus csatornák átutalási limitkezelése, ügyfélszegmensenkénti bontásban a bankolási szokásokhoz igazodva MNB elvárás 2024. szeptember 1-től
– hívta fel a figyelmet a CIB Bank.
„Ennek a komplexebb limitkezelés bevezetésnek az időpontja az elvárásnak megfelelően szeptember elseje a bankunkban” – közölték az Economxszal.
Kiemelték: jelenleg egy általános limit került beállításra az elektronikus csatornáikra, mely az ügyfél által bármikor tetszőlegesen módosítható egy általa kiválasztott kisebb értékre.
A maximális limitek ugyanakkor felfelé nem módosíthatóak – hangsúlyozták.
Az aktuális limitbeállítás és módosítás a mobilalkalmazásban a beállítások, tranzakciós limitek menüpontban érhető el a bank ügyfeleinek.
„A jelenlegi magasabb alaplimitek elsősorban a vállalati ügyfélkör zavartalan kiszolgálása érdekében kerültek meghatározásra” – tették hozzá. A fogyasztói ügyfélszegmensben az új limitkezelési szabályok szerint a napi bankolási szokásokhoz igazodva alacsonyabb alaplimitek kerülnek majd bevezetésre.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
Az MNB elnökei
![Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!](https://www.economx.hu/fototar/fototar/fotoarchivum/200811/orig/image122666859032a33909_cropped_16-9_at_1454444215.jpg/240/?v=2024012201)
Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)