A Magyar Közlönyben megjelent törvény szerint csak 2025-től lehet majd a postákon ingyenesen készpénzt felvételt havi 150 ezer forintig.
A Nemzetgazdasági Minisztérium április 4-én jelentette be, hogy a pénzügyi közvetítő rendszert érintő törvények jogharmonizációs célú módosításáról szóló törvényjavaslathoz olyan módosító indítványt nyújtott be, amely a bankjegykiadó automaták mellett a postai ügyfél-kiszolgálási pontokon is lehetővé teszi az ingyenesen készpénzfelvételt
- havonta két alkalommal,
- összességében legfeljebb 150 ezer forintig.
A szolgáltatást a postákon lévő, bankkártyás fizetést lehetővé tevő POS-terminálok használatával vehetik igénybe az ügyfelek, akiknek azonban még nem érdemes sietniük - vette észre a bank360.hu.
A javaslatot ugyan elfogadta a parlament, és a törvény szerda este meg is jelent a Magyar Közlönyben, de a jogszabály záró rendelkezései szerint ez az új lehetőség csak 2025. január 1-től lép hatályba, tehát a postákon csak ekkortól lehet ingyen készpénzt felvenni.
Az ingyenes készpénzfelvételt 2014 februárjától vezették be.
Ez alapján a magánszemélyek havonta két alkalommal, összesen 150 ezer forintig költségmentesen vehetnek fel készpénzt a bankautomatákból a bankszámlájukon lévő egyenlegük terhére.
Ezt azt összeget azóta nem emelték meg, miközben az elmúlt 10 évben a 150 ezer forint reálértéke jelentősen csökkent. Igaz ugyanakkor az is, hogy ez a keret még így is alacsonyabb, mint a bankautomatákból havonta egy ügyfél által átlagosan felvett összeg.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!](https://www.economx.hu/fototar/fototar/fotoarchivum/200811/orig/image122666859032a33909_cropped_16-9_at_1454444215.jpg/240/?v=2024012201)
Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
Az MNB elnökei
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)