Folytatódik az amerikai nagyvállalatok gyorsjelentési szezonja. A hét legnagyobb figyelemmel várt bejelentései a Tesla, a Meta, az Alphabet (Google), valamint a Microsoft nevéhez köthetők, de rengeteg más óriásvállalat is a napokban teszi közzé negyedéves pénzügyi eredményeit.
A Verizon indította a hetet
Az USA egyik legnagyobb internetszolgáltatója kezdte a heti gyorsjelentéseket a hétfői tőzsdenyitás előtt. A vállalat az év első három hónapjában 33 milliárd dollár bevételt termelt, amin 4,7 milliárd dollár nyereséget ért el, ez részvényenként 1,09 dollárnak felel meg.
A Verizon bevételei alig mutattak emelkedést az előző év hasonló időszakához viszonyítva, nyeresége pedig 300 millió dollárral elmaradt a tavalyi év első három hónapjához képest.
A cég által legfontosabbnak vélt szegmens, a vezeték nélküli szolgáltatások teljesítettek a legjobban, 19,5 milliárd dollár bevétellel járultak hozzá a vállalat eredményeihez, ami 3,3 százalékos javulást jelentett éves alapon. A szélessávú vezetékes szolgáltatásokon belül a céges ügyfelek érdemelnek kiemelést, ahol a Verizon rekordot jelentő 151.000–rel növelte előfizetői számát.
Hans Vestberg, a vállalat ügyvezető igazgatója elégedetten értékelte a cég negyedévét, amely alapján megerősítette a 2024-es évre vonatkozó előrejelzéseit. Az internetszolgáltató éves alapon 2-3 százalékos növekedéssel számol, és részvényenként 4,5 – 4,7 dollár nyereséget érhet el.
A befektetők azonban találtak aggasztó adatokat is a gyorsjelentésben. A Verizon operatív cashflow–ja a tavalyi év első három hónapjához képest több, mint 1 milliárd dollárral csökkent, ráadásul tetemes, 128 milliárd dollárra rúgó adósságot görget maga előtt. A piac nem is reagált jól a jelentésre, a Verizon árfolyama majdnem 5 százalékot zuhant a hétfői kereskedés során, ezzel eltörölve a teljes idei árfolyamnyereségét.
Kedden jön Elon Musk
A keddi nap legnagyobb érdeklődéssel várt jelentése a Tesla nevéhez fűződik. Elon Musk zászlóshajója a keddi kereskedés zárása után, magyar idő szerint valamikor este 10 óra után teszi közzé negyedéves eredményeit. Az elemzők nem sok jóra számítanak, amit a részvények idei árfolyama is jól mutat: idén majdnem 43 százalékot esett a Tesla papírjainak értéke.
Még a piac nyitása előtt jelent sokak kedvenc üdítőital és snack gyártója, a PepsiCo, amelynek befektetői a negyedéves osztalék emelésére is számíthatnak. Szintén nyitás előtt jelent még a dohányipari termékeket forgalmazó Philip Morris, a legnagyobb amerikai megújuló energia vállalat, a NextEra Energy, a közel–keleti konfliktus miatt újra a figyelem középpontjába kerülő fegyvergyártó, a Lockheed Martin, valamint a Spotify is.
A tőzsdezárás után a Tesla mellett a legnagyobb bankkártya kibocsátó, a Visa jelentésére érdemes figyelni, míg a félvezetők befektetői a Texas Instruments közleményét várják majd.
Szerdán indíthat pánikhullámot a Facebook
A hét közepének legnagyobb eseménye a Facebook anyavállalatának, a Metának a jelentése lesz. A várakozásokat korábban itt elemeztük. Szintén szerdán jön az IBM, valamint egy másik telekommunikációs szolgáltató, az AT&T gyorsjelentése. Mellettük az elmúlt időszakban rengeteg problémával küzdő Boeing, valamint a Ford közleménye kerülhet a figyelem középpontjába.
Csütörtökön Microsoft vs Google
Csütörtökön teszi közzé gyorsjelentését a Microsoft, valamint a Google anyavállalata, az Alphabet. A két techóriás mellett a gyógyszergyártó Merck, a nemrég hatalmas veszteséget jelentő Intel, valamint az építőipari és bányászati eszközöket gyártó Caterpillar jelentéseit érdemes figyelemmel követni.
Olajjal zárjuk a hetet
Pénteken a két legnagyobb amerikai olajvállalat, az Exxon Mobil, valamint a Chevron osztja meg az elmúlt negyedévének eredményét, mellettük pedig a gyógyszergyártó Abbvie zárja majd ezt a jelentések szempontjából elképesztően sűrű hetet.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!](https://www.economx.hu/fototar/fototar/fotoarchivum/200811/orig/image122666859032a33909_cropped_16-9_at_1454444215.jpg/240/?v=2024012201)
Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
Az MNB elnökei
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)