Az MKB Bank és a Böszörményi Baromfifeldolgozó évek óta tartó sikeres együttműködésének kulcsa a bizalom és az elkötelezettség.

Minden helyzetben a cég igényeinek és lehetőségeinek megfelelő termékeket és szolgáltatásokat keresik, és ezek alkalmazására törekszenek a számlavezetésben, illetve a finanszírozásban

– mondja Sőrés Imre, a családi tulajdonú cég ügyvezetője.

Folyamatos fejlődése során a Böszörményi Baromfifeldolgozó évről évre bővült. A tulajdonosok 2016-ban technológiai váltás mellett döntöttek, ekkor kezdődött a kapcsolat az MKB Bankkal, amely nagy összegű hitelt biztosított pályázati finanszírozáshoz. A bank szintén jelentős összegű forgóeszköz-finanszírozási hitelt is nyújtott a vállalkozásnak, és már a pályázat elbírálása előtt garanciát vállalt a beruházás támogatására, és a pályázatírást is segítette

Kép: MKB

A beruházások révén komoly változás végbe a Böszörményi Baromfifeldolgozó Kft.-nél: lecserélték a teljes vágósort, új épület, daraboló, fejlett üzem jött létre, a korábbi 3500-ról hétezerre nőtt az óránkénti vágási darabszám, 15 milliárdra az éves kapacitás. A feldolgozó erőssége, hogy az üzemben lehetőség van csirkén kívül pulyka és tyúk vágására is, a vágósor 15 perc alatt átállítható. A cég eredményei javultak, erősödtek piaci pozíciói.

A Böszörményi Baromfifeldolgozó és az MKB Bank üzleti filozófiája egyaránt a minőségre és a megbízhatóságra épül.

Ezek azok az értékek, amelyek egy hosszú távú pénzügyi kapcsolathoz és a nagy célok megvalósításához kellenek

– mondja Sőrés Imre.

Az MKB Bank és a Takarékbank piacvezető az agrár- és élelmiszeripar finanszírozásában. Termékpályákban gondolkodunk, ez a 21. századi élelmiszer-gazdaság és a szakértő finanszírozás alapja

– fogalmazott Hollósi Dávid, az MKB Bank és a Takarékbank Agár-és Élelmiszeripari Üzletágának ügyvezető igazgatója.

További információ: https://www.mkb.hu/agrar