Az Egyesült Államok tett egy nagy lépést az autokratikus politikai rezsim kialakulása felé azzal, hogy Liz Cheney republikánus szenátor elvesztette az újraválasztásáért folyó előválasztást egy olyan jelölttel szemben, aki Donald Trump volt elnök áldásával szállt versenybe vele szemben. Apja, Dick Cheney szervezte meg az Irak ellen indított háborút 2003-ban George W. Bush alelnökeként, ő maga kőkemény konzervatív, ami minden törvényhozási szavazáson bizonyított.

A republikánus párttagok szemében mégis fekete bárány lett, mert úgy gondolja, hogy a szabad és korrekt választások eredményének tudomásul vétele fontosabb, mint hogy hű legyen pártja vezetőjéhez akkor is, ha az nem hajlandó tudomásul venni a vereségét – írja Martin Wolf, a Financial Times publicistája. Ezzel Donald Trumpra céloz, aki szerint ő nyerte meg a 2020-as elnökválasztást Joe Bidennel, a demokraták elnökjelöltjével szemben.

A vezető számít

A brit üzleti lap szakírója szerint az amerikai Republikánus Párt, amely elfogadta ezt az összeesküvés-elméletet, ezzel mára olyan politikai erővé vált, amely a Führerprinzip, azaz az első számú vezető elsőbbsége alapján működik. Ez történt az 1930-as években a német társadalommal. Ez az elv azt jelenti, hogy az ennek szellemében működő szervezet vagy társadalom tagjainak első számú kötelezettsége a hűség a vezérhez, aki meghatározza, mi az igaz és helyes.

Steven Levitsky és Daniel Ziblatt harvardi professzorok Hogyan pusztulnak el a demokráciák (How Democracies Die) című könyvükben leírják a Führerprinzip kialakulásának folyamatát. Nem volt nehéz dolguk, számos példa volt erre a közelmúltban, csak ezeket kellett elemezniük. Az első lépés a választási rendszer aláásása. Ezt szolgálja az elcsalt szavazás dogmája, ami megkérdőjelezi a szavazás eredményének megbízhatóságát.

Lépésről lépésre

A második lépés a demokratikus verseny és az államszervezet független működése felett őrködő bírák (a jogrendszer tisztségviselői, az adóhatóság vezetői, a titkosszolgálatok irányítói) felváltása a vezérhez hű emberekkel. A harmadik a politikai ellenfelek partvonalra szorítása vagy kiiktatása, illetve mindenekfelett a független média elhallgattatása. Trump elnöksége idején nagy lépéseket tett efelé, de nem tudta eltüntetni a színről az összes olyan tisztségviselőt, aki nem volt kellően hű hozzá, azaz volt néhány alapelve, amit követ.

Képzeljük el azt a helyzetet, hogy Trump esetleges második elnöksége idején hivataluk és az alkotmány helyett hozzá hű emberekkel tölti fel az FBI, a CIA, az IRS (számvevőszék), a Fed és más szabályozó hatóságok vezetőségét. Vajon mi maradna ezek után a jog uralmából? Milyen nyomás nehezedne ezek után a független üzleti vállalkozásokra és a médiára, hogy kövesse a vezér irányvonalát?

Despotizmus

A despotikus rendszerek nem feltétlenül hozzá nem értők és tolakodók, ám hajlanak arra, hogy hozzá nem értőek legyenek és miután embereiket bebetonozták a hatalomba, ellustuljanak. A római köztársaság időszámításunk előtt 27-ben átalakult despotikus császársággá, s bár kevesen vélik úgy, hogy az USA-ban hasonló folyamat játszódik le, könnyen lehet, hogy ez történik. Persze Trump idős és talán helyettesíthetetlen.

Ugyanakkor minden nappal, amit a közéletben tölt, gyengíti az amerikai demokráciát, amelynek egyik pártja konzervatívból radikális nacionalistává vált és felesküdött a washingtoni „háttérhatalom” felszámolására, azaz az ország kormányzásának lerombolására. Dick Cheney szerint Trump a legnagyobb fenyegetés az amerikai demokráciára eddigi története során, és a brit üzleti lap cikkírója szerint ebben igaza van.