Az indítvány elfogadásához minősített többségre, azaz a 450 tagú parlamentben legalább 300 képviselő szavazatára volt szükség, ezért a Volodimir Zelenszkij elnök mögött álló, egyedül kormányzó Nép Szolgája (Szluha Narodu) párt önmagában nem tudta volna keresztülvinni a törvényhozáson.
Végül az előterjesztést 373-an szavazták meg az ülésteremben jelen lévő 404 képviselő közül. Csak a Moszkva-barát Ellenzéki Platform - Életért frakciójából nem támogatta egyetlen képviselő sem, az összes többi frakció és a függetlenek zöme is igennel szavazott az indítványra - írta az MTI híre alapján az Atv.hu.
A módosítás értelmében az alkotmányból törlik azt a részt, amely kimondja, hogy a parlamenti képviselőkkel szemben a törvényhozás hozzájárulása nélkül nem indítható büntetőeljárás, valamint nem lehet őket őrizetbe venni, illetve letartóztatni. Ugyanakkor továbbra is érvényben marad az a norma, hogy a képviselők nem viselnek jogi felelősséget a parlamenti szavazások eredményeiért, továbbá a törvényhozásban vagy annak hivatalaiban tett kijelentéseikért, kivéve, ha azok sértéseket vagy rágalmakat tartalmaznak. A jogszabály 2020. január 1-jétől lép hatályba.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit