Egy lépéssel közelebb került a budapesti újrainduláshoz az Uber fuvarmegosztó. A cég sofőröknek fenntartott applikációjában ugyanis már regisztrálhatnak azok a sofőrök, akik a szolgáltató segítségével szeretnének taxizni.
A Totalcar cikke szerint a lehetőség májusig nem volt elérhető, ami azt jelzi, hogy megkezdődött a toborzás.
Az Uber 2016-os kivonulását követően idén februárban jelentette be, hogy a társaság a Főtaxival szövetkezve kezdi újra a működését Magyarországon.
Az Uber nem a korábban működő üzleti modellel lép majd piacra, hanem a budapesti taxiszabályoknak megfelelően fix áron lehet majd igénybe venni a szolgáltatást, emellett pedig az autóknak is ugyanolyan követelményeknek kell megfelelniük, mint a hagyományos taxiknak.
Az indulás pontos dátumáról még nem érkezett hivatalos bejelentés, a cég korábban azt közölte, hogy valamikor a nyár elején indulhat a szolgáltatás.
Patinás cégek tűnhetnek el, tornádóként rendezheti át a taxis piacot az Uber
Pár nap alatt több mint 700 taxis jelentkezett az Uber digitális toborzására, miután a cég február 27-én bejelentette, hogy a Főtaxival együttműködve hamarosan belép a budapesti piacra. A hagyományos diszpécserközpontokat üzemeltető kisebb társaságok az élet-halál kérdésével fognak szembenézni – mondta az Economx érdeklődésére Metál Zoltán, az Országos Taxis Szövetség elnöke.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Új célcsoport jelent kihívást a Balatonnál, nem győzik őket kiszolgálni

Biztos helyről tudjuk, hogy nem épül meg az M0-ás körgyűrű, lesz helyette M100 és M10

Lecsapott az új Covid, fertőz, mint a pestis, intézkedett a WHO
Két híd összeomlott, egy vonat pedig felrobbant egyetlen éjszaka alatt

Magyar Péter kifizette volna a büntetést, de inkább mást kértek tőle a tanárok

Hátha lehet alkudni kicsit ennek az 5 milliárd forintos balatoni házikónak az árából

Túltolták a fociünnepet, halálos áldozatot követelt

Újabb fővárosi területen vezetik be a fizetős parkolást

Vérfagyasztó fenyegetést kapott Berlin, hamar elszabadulhat a pokol
