A villanyautosok.hu szerint a dán cég azt állítja: olyan megoldást talált, mely a jellemzően epoxigyanta felhasználásával gyártott szélerőmű lapátokat az anyagösszetétel megváltoztatása nélkül is újrahasznosítja. Vagyis amit eddig eddig hulladékként kezeltek, az is újra felhasználhatóvá válik.
Eddig a lapátok okozták a gondot
A Vestas Zero-Waste programja valójában arról szól, hogy a dán központ által kidolgozott terv alapján a világméretűvé nőtt, több kontinensen is gyártó, fejlesztő, kutató cégnél 2040 a hulladékmentes szélturbinagyártás elérésének céldátuma. Ehhez elviekben nem kell már hosszú utat megtenniük, mivel jelenleg,
egy átlagos Vestas szélturbina tömegének a 85 százaléka már most is újrahasznosítható, illetve újra felhasználható részekből áll.
Eddig a fennmaradó 15 százalék jelentette a legnagyobb kihívást: ezek a szélturbina lapátok. A jellemzően könnyű-ultrakönnyű, strapabíró epoxigyanta, üvegszál és más kompozitanyagokból különböző kémiai és préselési megoldással készült lapátok esetében – éppen a hatékony munkavégzésre tervezés következményeként – az újrahasznosítás az egész iparág számára nagy kihívást jelent, mivel az egyre nagyobb méretű lapátokkal a 20-30 évre tervezett működés után nem nagyon tudtak mit kezdeni.
Kémiai szétszerelés
Mivel a szélerőművek célja is a kibocsátásmentesség, a karbonsemleges gyártás és üzemelés újrahasznosítással, megoldást kellett találni arra, hogy a zöldenergia termelés végül ne hagyjon maga után szennyezést, hulladékproblémát. Most a Vestas bejelentette: megtalálta azt az eljárást, amivel a régi lapátok újrafelhasználása is megoldható.
A most bejelentett új eljárás kémiai alapú, a „szétszerelési folyamat”, a kulcs az epoxi visszanyerése – és így, ahogyan Lisa Ekstrand, a vállalat alelnöke és fenntarthatósági vezetője fogalmazott: „a továbbiakban a régi epoxi alapú lapátokra nyersanyagforrásként tekinthetjük”.
A legjobbkor jön
Az Electrek hangsúlyozta, hogy az európai szélenergia szövetség, a WindEurope számításai szerint
2025-re évente mintegy 25 ezer tonna, 2030-ra pedig már 52 ezer tonna cserére, leszerelésre érett szélturbinalapát lesz Európában.
A Vestas megoldása – ha valóban, nagyipari méretben is működőképesnek bizonyul – jobbkor nem is érkezhetett volna.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!