Az egyiptomi alkotmánybíróság elnöke Adli Manszour lesz az ország ideiglenese elnöke, már délelőtt leteszi az esküt, amelynek része, hogy feladata az ország vezetése a következő választásokig. Gyors beiktatása újabb bizonyítéka annak, hogy a hadsereg jól előkészítette a hatalomátvételt, amelyet az eltávolított Mohammed Murszi elnök puccsnak minősít, a kairói utcán a hatalomváltást ünneplő tömeg viszont úgy értékel, hogy két éven belül a második diktátor buktatták meg. A friss hírekből kiderül, hogy nem csupán Murszit helyezték házi őrizetbe, hanem közvetlen munkatársait és a volt elnököt támogató muzulmán testvériség 300 vezetőjét és tagját is.
A hadsereg fellépése az elnök mögötti politikai erők ellen alaposan megtervezett akció volt. Abdul Fattah al-Sisi tábornok, a katonaság főparancsnoka egy ideje mérlegelhette a lehetőségeket - állítja Jeremy Bowen a BBC helyszínen tartózkodó közel-keleti szakírója. A muzulmán testvériség aktivistáit letartóztatták tévécsatornáikat eltakarították az éterből.
Nagy játszma
A 2011-es arab tavaszt követő választásokat azért nyerhette meg a szervezet egyiptomi ága és annak szövetségesei, mert jó szervezettek voltak és az volt a hírük, hogy becsületesek. Emellett hasznát látták annak, hogy a szekuláris politikai pártok nem tudják megszervezni önmagukat.
Az egyiptomi hadsereg most komoly csapást mért a muzulmán testvériségre. Kérdés, hogy illegális szervezetté alakul-e, hogy visszavágjon vagy sem. 2011 előtt így működtek, de sok éve felhagytak az erőszakos politizálással. Vannak azonban Egyiptomban dzsihadista erős, amelyek nem rettennek vissza a vérontástól. A hadsereg azzal számolt, hogy bármilyen gondot kezelni tud, ám irdatlan nagy a tét: Egyiptom jövője.
17 halott
Az erősen hívő muzulmánok úgy érezhetik, hogy a demokratikus választáson győztes elnöküket ütötték el a hatalomtól. A korábbi hírekkel szemben nem négy, hanem 17 halálos áldozata van annak, hogy egyesek úgy gondolták, komolyan kell venni a muzulmán testvériség kijelentését, miszerint csak a testükön keresztül távolíthatják el elnöküket az ország éléről.
Barack Obama amerikai elnök aggodalommal figyeli az eseményeket és felszólította a feleket, hogy minél előbb térjenek vissza a civil kormányzáshoz. Mark Mardell a BBC egyesült államokbeli tudósítója úgy látja, hogy a washingtoni adminisztráció nem igazán csalódott az események láttán - nem véletlen, hogy nem követeli az elnök visszahelyezését hivatalába. Emellett "egy" demokratikusa választott civil kormányt látna szívesen az arab ország élén, nem pedig "a" demokratikusan választott kabinetet.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Putyin tombolhat, nagy bajban aranytojást tojó tyúkja

Orbán Viktorék nagyon hittek benne, de csak bukdácsol a magyar ipar reménysége

Itt az Orbán-kormány döntésének ára: 191 milliárd forintnyi büntetés

Gulyás Gergely fontos bejelentést tett, ennyi pluszpénzt kapnak a nyugdíjasok az idén

Gyerekrablók tartják rettegésben az országot, kitört a pánik

Jönnek az új automaták, eltűnik a készpénz a bankokból

Elképesztő újítást vetett be a Windows: szó szerint elképesztő

Nem bánja Orbán Viktor, hogy nélküle tanácskozik a tettrekészek koalíciója
Kína rettenetes új fegyvere átírhatja a partraszállás szabályait
