A világ autósainak egy része irigyli a német autóstársait azért, mert a németországi autópályák jelentős részén nincs sebességkorlátozás, így lehet hajmeresztő tempóban hajtani. Ez azonban hamarosan a nosztalgikus emlékek közé kerülhet, ugyanis az új német kormány vélhetően véget vet a zabolátlan száguldozásnak – írja az angol nyelvű német The Local hírportál, amely azt próbálja kitalálni, mit hozhatnak ezen a téren az egyes kormánykoalíciós kombinációk. A két legvalószínűbb felállásban egyaránt képviseltetik magukat a Zöldek, akik nagyon-nagyon határozottak abban, hogy az autópályákon 130 kilométer/órás sebességkorlátozást kell bevezetni.
A nevezetes Tempolimit mellett ugyanis két nyomós érv szól: az egyik, hogy csökkentené a súlyos balesetek számát, a másik, hogy jelentősen mérsékelné az autópályákról származó szén-dioxid-kibocsátást. Az ötlet bírálói szerint az autósoknak joguk van ahhoz, hogy gyorsan vezessenek és a német autópályák a nagy tempó ellenére biztonságosak. További fontos körülmény, hogy Európában már csak a német autópályákon nem vezették be a 130-as korlátozást. Akármilyen kormány is jön, a közlekedési politika az egyik legfontosabb szakpolitikája lesz.
Kapcsolódó
A Zöldek sok évvel ezelőtt elkötelezték magukat a sebességkorlátozás mellett. A párt társelnöke, Robert Habeck nemrégiben azt mondta, amit kormányra kerülnek, első intézkedésük lesz ennek bevezetése. A szociáldemokrata SPD, amelynek kancellárjelöltje, Olaf Scholz a legesélyesebb arra, hogy átvegye Angela Merkeltől a kancellári stafétabotot, szintén támogatja a korlátozást. A liberális FDP, amely szintén biztosan számíthat a kormányzati szerepvállalásra, nem izgatja magát ezen a kérdésen, ám vélhetően nem ebben akasztana bajszot a Zöldekkel. Ha esetleg a CDU/CSU lenne a kormány legnagyobb pártja az SPD helyett, akkor nagyobb lenne az ellenállás az ötlettel szemben.
Stip-stop a közlekedési tárca
A Focus Online úgy tudja, hogy ha SPD-FDP-Zöldek koalíció alakulna, akkor az utóbbi párt meg akarná szerezni a közlekedési minisztériumot, amelynek az élére Cem Özdemir az esélyes jelölt. A Zöldek onnan indítanák az alkut, hogy a városokban lengyel az alapvető sebességhatár a 30 kilométer/óra, az alsóbbrendű országutakon pedig a 80 kilométer/óra. Az ügy súlyát jelzi, hogy sajtóinformációk szerint Christian Lindner, az FDP elnöke, aki inkább a konzervatív CDU/CSU-val „házasodna”, mint az SPD-vel, azzal próbálta elcsábítani egy CDU/CSU-FDP-Zöldek koalícióba az utóbbi pártot, hogy megígérte: pártja támogatni fogja a Tempolimit bevezetését.
Ami a nagyközönséget, azaz a közvéleményt illeti, úgy tűnik, változik a közhangulat. Egy 2019-es felmérés eredménye szerint a németek 70 százaléka akkor még elutasította az autópályákon bevezetendő sebességkorlátozást, míg egy idén készül közvélemény-kutatás szerint immáron 64 százalékuk támogatná. A frankfurti Giulio Mattoli közlekedési szakember szerint éppen ideje bevezetni a 130-at. A német környezetvédelmi intézet (UBA) becslése szerint ez a változás évente 1,9 millió tonnával csökkentené Németország szén-dioxid-kibocsátását. Ha 100 kilométer/órára vinnék le a limitet, az 5,4 millió tonna csökkenést hozna.
Kultúrharc
A szakértő attól tart, hogy mivel a politikai pártok között nincs egyetértés a sebességkorlátozás bevezetéséről, az ügy egyfajta kultúrharchoz vezethet a német társadalom bizonyos rétegeiben és a mádiában. Egyesek szerint a Tempolilmit ügye a fegyvertartáshoz fűződő jog körüli amerikai vita németországi megfelelője lehet. Kiderülhet, hogy a sebességkorlátozás ellenzői milyen magasról tesznek arra, hogy Európa más országaiban milyen szabályok vannak érvényben, és milyen makacsul ragaszkodnak ingatag érveikhez a zabolátlan száguldás mellett a közpénzből fenntartott, közútnak minősülő autópályákon.
Legolvasottabb
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Régi-új ismerős a cég, amellyel az ukránok keresztbe tettek Magyarországnak](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722014350.jpg/240/?v=2024012201)
Régi-új ismerős a cég, amellyel az ukránok keresztbe tettek Magyarországnak
![A Revolut megkapta a várva-várt engedélyt](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202404/orig/image1713263952.jpg/240/?v=2024012201)
A Revolut megkapta a várva-várt engedélyt
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)