Azt követően, hogy Angela Merkel vezetésével 16 éven át a német politika domináns ereje a konzervatív CDU/CSU pártszövetség volt, a szeptember 26-ai választások után a párt vezetői és tagjai szétnézhettek a romokon, ami óriási vereségük után ebből a befolyásból maradt. Feltehetik maguknak a kérdést, hogy egyáltalán maradt-e esélyük kormányon maradni, vagy jön legalább négy év gittrágás az ellenzéki létben – írja a Financial Times. Armin Laschet a páros kancellárjelöltje, egyelőre nem ezzel a dilemmával bíbelődik.

Szerinte a szavazók nem adtak egyértelmű felhatalmazást arra, hogy az első helyen végzett szociáldemokrata SPD vagy a másodikra került CDU/CSU vezetésével alakuljon-e meg az új kormány Németországban, hiszen csak alig több mint 1,5 százalékpont volt választja el a két politikai erő választási eredményét. Ez kisebb különbség, mint amit az közvélemény-kutatók az elmúlt hetekben az SPD javára mértek. Laschet arra hivatkozhat, hogy 1969-ben Willy Brandt, majd 1976-ban és 1980-ban Helmut Schmidt is azt követően ülhetett be a kancellári székbe, hogy pártjuk, az SPD második lett a választásokon.

Kapcsolódó

Laschet mellett szól, hogy utóvédharcában támogatja Markus Söder, a CSU elnöke, Bajorország miniszterelnöke, korábbi riválisa a kancellárjelölti poszt elnyeréséért, aki nemrégiben éppen ellenkező véleményen volt. Még Olaf Scholz, az SPD kancellárjelöltje, a választás első számú győztese is bizonyos fokú védekezésre kényszerült – miután pártját az év eleji 12 százalékról majdnem 26 százalékra hozta fel –, miután azzal érvelt, hogy annak a három pártnak kellene koalíciót alkotnia (az SPD-nek, a liberális FDP-nek és a Zöldeknek), amelyek 2017-hez képest növelték parlamenti mandátumaik számát.

Ébresztő!

És itt van a bibi Laschet matekjában. A CDU/CSU a vezetésével 2017-hez képest elvesztette szavazói harmadát. A páros számos ismert politikusa bukott egyéniben és csak listáról kerül be a parlamentbe, még Merkel választókerületében a Balti-tenger partján is az SPD nyert. A konzervatív média megmondóemberei Laschet borzalmas kampányát hibáztatják a kudarcért, és a CDU egyik vezető politikusa úgy véli, hogy miután a párt elvesztette támogatottsága jelentős részét, nem tarthat igényt a kormányzás folytatására. Ha nem tudnak változtatni, akkor nagy kérdés, mi marad a pártból a négy év múlva esedékes következő szavazás után, hiszen szavazók az FDP-hez és radikális jobboldali Alternatíva Németországnak (AfD) párthoz dezertálhatnak.

Laschet arra játszik, hogy a CDU élén könnyebben össze tudna hozni egy koalíciót az FDP-vel és a Zöldekkel, mint Scholz az SPD-vel a háta mögött. Magyarán a kisebb állami kiadásokat akaró liberálisoknak túl sok lehet a Zöldek környezetvédelmi költekezése, ha a szociáldemokraták ezt még megfejelik némi szociális osztogatással. Úgy tűnik azonban, hogy a helyzetet a két kisebb párt fogja megoldani, amelyek úgy döntöttek, hogy egymással kezdenek egyeztetést programjaikról. Vélhetően tanultak abból, hogy négy évvel ezelőtt a kettejük vitája miatt nem tudott Merkel Jamaica-koalíciót alakítani (CDU-CSU-FDP-Zöldek).

Területi megosztottság

A választások eredményét vizsgálva érdekes hasonlóságot láthatunk az Egyesült Államok és Németország között – véli Andreas Kluth, a Bloomberg publicistája. Mindkét országban határozott határvonal húzódik a politikai erők egyik, illetve másik oldalára szavazó régiók között, és mindkét országban a vidékies és a városias térségek szavaznak jellemzően másra. Az USA-ban a dél és a Közép-Nyugat, Németországban a volt Kelet-Németország válik el az ország másik részétől.

Ránézve a választási térképekre a látványos különbség az FDP és a Zöldek, illetve az AfD és a Baloldal között húzódik. Az előbbi páros egyik pártja liberális, piacpárti, az állami bürokrácia visszaszorítása mellett álló politikai erő, míg a másik a volt Nyugat-Németország zöld és civil jogi mozgalmaiból kinőtt párt. Az utóbbi páros egyik tagja egy jobboldali radikális, euroszkeptikus, másik tagja egy baloldali radikális, a nyugati integrációt ellenző párt.

A Bloomberg publicistája szerint azonban van egy nagy különbség az USA és Németország között, amire ő németként büszke. Ez a megosztottság a németeknél – akik e szerint mégiscsak tanultak a weimari köztársaság katasztrófájából – nem vezetett harcias, egymásnak feszülő ellentétekhez sem a választók, sem a politikusok részéről. Senki sem vitatja el a választások eredményét, senki sem sorakoztatja fel a híveit azzal a felkiáltással, hogy ne hagyják elvenni tőlük a győzelmet, ami valójában vereség és senki sem démonizálja az ellenfelet.