A két kábítószer betiltására vonatkozó döntés a Kábítószer és a Kábítószer-függőség Európai Megfigyelőközpontja (EMCDDA) által végzett kockázat-értékelésen alapul, amely szerint mindkét anyag mérgező hatásuk miatt életveszélyes.
Az Európai Unióban 2012, illetve 2014 óta elérhető két anyagot elsősorban por formájában árulják, de kapható tablettában és kapszulában is. Öt uniós tagállamban a 3-MMC-vel összefüggésben 27 halálesetről számoltak be, két tagállamban pedig 10 halálesetről számoltak be a 3-CMC esetében - írja az MTI.
Ez a harmadik alkalom, hogy az Európai Bizottság a pszichoaktív anyagokra vonatkozó, felülvizsgált uniós szabályok értelmében kábítószerek, vagy azok alapanyagainak betiltását kezdeményezi. 2020 szeptemberében az Európai Unió az izotonitazént, 2021 márciusában pedig az MDMB-4en-PINACA és 4F-MDMB-BICA kódjelű anyagokat tiltotta be.
Az uniós bizottság javaslata két hónapon belül hatályba lép, ha az Európai Parlament és az Európai Unió Tanácsa nem emel kifogást ellene. Hatályba lépését követően, az uniós tagállamoknak hat hónap áll rendelkezésükre, hogy a tilalmat nemzeti jogrendjükbe iktassák.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Leállt az M3-as metró
Az egyik kerület megunta: vásárolnak egy hókotrót