Lengyelországban a koronavírus-járvány sem vetett véget a májusi elnökválasztás kampányának. Ugyan jóval korlátozottabbak a feltételek, de a jelenlegi államfőnek, Andrzej Dudának így is akadnak lehetőségei, és rájött, mivel törhetne át a járványról és a gazdasági válságról szóló hírek áradatán - derül ki az onet.pl cikkéből.
Az országban Európa második legszigorúbb abortusztörvénye van érvényben, a művi terhességmegszakítás csak az anya életének veszélybe kerülése esetén, illetve akkor lehetséges, ha a születendő magzat visszafordíthatatlan, súlyos betegségben szenved, továbbá, ha a terhesség törvénytelen cselekedet (nemi erőszak) eredménye. Ennél csak Írországban szigorúbb a jogszabály, ám Duda államfő tovább szigorítana.
Az elnök azt mondta, hogy határozott ellenfele a "fajnemesítési" abortusznak, azaz annak, hogy a nem teljes értékű, fogyatékos magzatot el lehessen venni, mert ez gyilkosság. Hozzátette: aláírja a szigorúbb törvényt, ha az asztalára kerül. Úgy véli, hogy az alkotmánybíróságnak rendeznie kell 119 képviselő éppen erre a kérdésre vonatkozó beadványát, amelynek címe: Állítsd meg az abortuszt! Ez a tervezet a visszafordíthatatlan, súlyos kór, például nyitott gerinc esetén ugyanolyan jogi védelmet nyújtana a magzatnak, mintha egészséges lenne.
Legolvasottabb
Súlyos következménye lehet, hogy megduplázták az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Katasztrófa az egészségügyben: 32 ezer beteg rekedt a műtők előtt, egyesek 2030-ra kaptak időpontot
Nyomasztóan kemény évek jönnek az ingatlanpiacon, brutális számokat kellene hozni
Készüljön: hétfőn visszatér a tömeg a boltokba, berúgta az ajtót az árréstop
A szemüveg már a múlté? Zöld utat kapott az új csodaszemcsepp
Százezrek haltak bele az idén, pedig mindenki azt hitte, hogy irány a Hold
Nő a feszültség a magyar Boschnál is - bérharc a járműipari cégeknél
Emelné a nyugdíjkorhatárt és csökkentené az egészségügyi szolgáltatásokat a kancelláriaminiszter
Öt tuti jel, hogy 2025 volt a harmadik világháború első éve