Az ötödik kormányának alakítására készülő Orbán Viktor az utóbbi hetekben többször is odaszólt az ukránoknak, az ellenzék miniszterelnök-jelöltjét, Márki–Zay Pétert pedig azzal vádolta meg, hogy „lepaktált az ukránokkal”, és Magyarország egy esetleges kormányváltás esetén belép a háborúba. Ráadásként Orbán a vasárnapi győzelmi beszédébe is beleszőtte Ukrajna elnökét, Volodomir Zelenszkijt, mint ellenfelet, akivel meg kellett küzdeniük a kampány során - írja a portál.
Az ukrán külügy a közleményében azt írja, tiszteletben tartják a magyar emberek akaratát, akik Orbán Viktornak szavaztak bizalmat, neki azonban semmi oka nincs azt állítani, hogy ehhez meg kellett volna küzdenie Zelenszkijjel.
Kapcsolódó
Mint írják, sem Ukrajna, sem Zelenszkij nem vett részt a magyarországi kampányban, az ukrán elnöknek egyébként is akad most fontosabb dolga, hiszen az oroszok épp megszállják az országát. Az ukrán külügy reményét fejezte ki, hogy Magyarország felülvizsgálja az Ukrajna megsegítésével kapcsolatos álláspontját és elítéli azokat a tetteket, amelyeket az orosz csapatok elkövettek az invázió során.
Hálás lehet a miniszterelnök az ukrán elnöknek azért, hogy a háború nem érte el Magyarország határait, az ukrán emberek hősiességének köszönhetően, amivel visszatartották Putyin elnök erőszakos tetteit.
Az ukrán diplomácia szerint ha Ukrajna nincs biztonságban, Magyarország sincs biztonságban, ezért közös erőfeszítéseket kell tennie mindkét országnak az orosz agresszió megállításáért és a békéért.
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![A Revolut megkapta a várva-várt engedélyt](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202404/orig/image1713263952.jpg/240/?v=2024012201)
A Revolut megkapta a várva-várt engedélyt
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)