Az elmúlt hetekben arról folyt a vita Szlovákiában, hogy januártól mennyivel drágul a lakossági gáz, az Árszabályozási Hivatal (ÚRSO) azonban korábban meghozta a döntést, mire a gázművek úgy határozott, hogy már decembertől emeli az árát - adta hírül a pozsonyi Új Szó.
Átlagosan 6 százalékos drágulásra számíthatnak az ügyfeleink - nyilatkozta Ondrej Sebesta, a gázszolgáltató szóvivője. A hatszázalékos emelés csak az átlag: lesznek, akiknek az éves költségeik kevesebb, mint 10 euróval emelkednek, de akik gázzal fűtenek, azoknak 80 eurós pluszra kell számítaniuk.
Az ÚRSO már korábban figyelmeztetett, hogy a gáz piaci ára az elmúlt évben 16 százalékkal nőtt, amire 2006 óta nem volt példa. A gázszolgáltatás esetében ennek az árnak a részesedése a fogyasztói árban nagyjából 50 százalék - így az utóbbi egyéb elemeinek módosításával enyhíthetik a drágulás ütemét.
Legolvasottabb
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők
Kiszámolták: így teljesít egymillió forint FixMÁP és MÁP Plusz állampapírban
Sok autós már csak akkor veszi észre, amikor késő: ez történik a kocsival, ha erre nem figyelünk oda
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Újabb sokk a bevásárlásnál: már ezek a kedvenceink is érintettek
Borzasztó tragédia a Városligetben: meghalt Csudai Sándor fotóriporter
Olyan ajándékot kapnak a One ügyfelei, amire nem is számítottak
Csendben kicserélnek: a munkanélküliség következő hulláma már a láthatáron, csak így lehet talpon maradni