A vaskupola légvédelmi rendszer ellenrakétái befogták a rakéták túlnyomó többségét, számos robbanást lehetett hallani a térségben, de a Tel-Avivtól délre található Holonban füstöt észleltek valószínűleg egy lövedék becsapódása nyomán - jelentetteaz MTI szerint a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet.
A 12-es kereskedelmi TV portálja szerint súlyos sebesülés is történt Holonban, ahol kigyulladt egy autóbusz, és egy halálos áldozatról is érkezett hír.
A Hamász bejelentette, hogy 130 rakétát indítottak Tel-Aviv felé, a The Times of Israel című angol nyelvű hírportál szerint hat ember sérült meg, köztük egy ötéves kislány.
Ideiglenesen leállították a tel-avivi Ben Gurion repülőtér forgalmát, egy oda tartó járat visszafordult a ciprusi reptérre. Az ország középső részén is az óvóhelyek közelében kell tartózkodnia a lakosoknak.
Kedd este hírügynökségi jelentések szerint a Gázai övezetben összedőlt egy 13 emeletes lakóépület egy izraeli légi csapás következtében, hárman megsebesültek. A toronyházban működött a Hamász politikai vezetésének egy irodája is. Röviddel a légi csapás után a Hamász és az Iszlám Dzsihád közölte: válaszul Tel-Aviv irányába fognak rakétákat kilőni.
Legolvasottabb
Kétezer kamion szabadul ma rá Budapestre, leállhat a forgalom
Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Kiderült, lánybanda késelt a VI. kerületben
Kiszámolták: így teljesít egymillió forint FixMÁP és MÁP Plusz állampapírban
Borzasztó tragédia a Városligetben: meghalt Csudai Sándor fotóriporter
Riadót fújtak: év végén veszélybe kerülhet az ellátás
Sok autós már csak akkor veszi észre, amikor késő: ez történik a kocsival, ha erre nem figyelünk oda