Az ütközések hatására a vonat három kocsija felborult, a gyalogos-felüljáró pedig ráomlott a szerelvényre - közölte Vasip Sahin ankarai kormányzó.
A gyorsvonat a Törökország középső részén fekvő Konya városba indult a nagysebességű vasúthálózat ankarai főpályaudvaráról. A baleset 7,5 kilométer megtétele után, a török főváros nyugati részén található Marsandiz állomásnál történt, ahol az érintett járat a menetrend szerint nem áll meg. A nagysebességű gyorsvonatok városon belül az előírásnak megfelelően viszonylag lassabban haladnak, városon kívül azonban az utazósebességük eléri az óránként 250 kilométert.
Kapcsolódó
A török hírtelevíziók felvételein mentőalakulatokat lehet látni a helyszínen, ahol a kisiklott vagonok a leomlott felüljáró alá szorultak. A mentési munkálatok még tartanak.
Az ankarai főügyészség nyomozást indított. A közlekedési minisztérium közleményében leszögezte: a szerencsétlenséget okozó pályaellenőrző mozdonynak nem szabadott volna azonos vágányon haladnia a gyorsvonattal.
Legolvasottabb
Megszületett a döntés a gázkazánok betiltását illetően
Valami nem stimmel a magyar nagydíj körül, egyre nagyobb a bizonytalanság
Nagy változás a gázszámláknál, megszólalt az MVM: erről jobb, ha mindenki tud
Átírják a bértáblát: 20 százalékos emelés és új fizetési arányok jöhetnek az egészségügyben
Nem infláció, hanem sokk: ez lett az új arany, nem bírják pénztárcával a magyarok
Atomcsapással fenyegetett meg három országot Medvegyev
Új korszakba lépett az ingatlanpiac: a gyengébbek kihullanak a rostán
Sokk a magyar egészségügyben: a betegek 89 százaléka nem érti, mi történik vele
Már jön a kőolaj a horvátoktól: nem orosz olajat szállítanak