A jelenlegi megállapodás értelmében a gáz- és olajfűtések továbbra is beszerelhetők maradnak, miközben a támogatási rendszer megmarad. A jogszabály az év közepén lép hatályba – írja a Portfolio.
A CDU/CSU és az SPD frakciója megkötötte a megállapodást az épületenergetikai törvény reformjáról, amely innentől az épületkorszerűsítési törvény nevet fogja viselni.
Az egyik legfontosabb változás, hogy megszűnik az az előírás, amelyen az újonnan telepített fűtésrendszereknek legalább 65 százalékban megújuló energiát kellene használniuk.
Ezenfelül szabadon választhatóvá válik minden fűtéstípus, legyen szó hőszivattyúról, hibrid rendszerről, biomasszáról, gáz- és olajfűtésről. A „túlnyomóan CO2 mentes” új berendezéseket azonban továbbra is kiemelt célt jelentenek, a döntés azonban már a tulajdonosok kezében van, a zöldítési kötelezettség pedig részben a szolgáltatókra terelik át.
Az új rendszer zöldgáz- és zöldolaj-kvótát is tartalmazni fog, vagyis a beszállítóknak fokozatosan növekvő arányban kell klímabarát összetevőket keverniük a hagyományos tüzelőanyagokhoz. A földgáz esetében ilyen lehet például a biometán, az olajnál pedig a zöld hidrogénből előállított szintetikus üzemanyag. A 10 százalékos kvóta 2029-ben lép életbe, majd 2040-ig három lépcsőben emelik tovább.
Támogatások továbbra is elérhetőek például a klímabarát fűtési rendszerekre való átállásra, ennek finanszírozása legalább 2029-ig biztosított. A fűtéscsere esetén az állami hozzájárulás akár a beruházás 70 százalékát is fedezheti, az igényelhető maximális összeg pedig 21 ezer euró. Ezenfelül gyorsasági bónusz is elérhető, és további kedvezmény jár azoknak a háztartásoknak, ahol az éves jövedelem nem haladja meg a 40 ezer eurót.
Eltörlik még a különösen régi kazánok üzemeltetésének tilalmát is, tehát a meglévő berendezések még mindig használhatók lesznek.
A terv egyelőre több kritikát is kapott, a Helyi Közművek Szövetségének ügyvezető igazgatója szerint a kötelező zöldgáz-kvóta a szűkös kínálat miatt nem csak nem oldja meg a problémát, hanem tovább súlyosbíthatja azt.
A gázkazánok uniós kivezetése miatt gyors átállás várható
Az Európai Unió 2040-ig kivezetné a fosszilis tüzelésű kazánokat a háztartásokból, a magáningatlanokban sem lehetne gázkazánokat működtetni. A szakember szerint uniós támogatás nélkül nem valósítható meg az átállás.Bővebben>>>
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Megszületett a döntés a gázkazánok betiltását illetően
Átírják a bértáblát: 20 százalékos emelés és új fizetési arányok jöhetnek az egészségügyben
Nagy változás a gázszámláknál, megszólalt az MVM: erről jobb, ha mindenki tud
Nem infláció, hanem sokk: ez lett az új arany, nem bírják pénztárcával a magyarok
Megkezdődött a háborús visszaszámlálás: már menekítik a diplomatákat a nagykövetségről
Sokk a magyar egészségügyben: a betegek 89 százaléka nem érti, mi történik vele
Már jön a kőolaj a horvátoktól: nem orosz olajat szállítanak
Szép osztalékot fizet a Telekom, majdnem meglett az ezermilliárdos éves bevétel
Ez a testület dönti el, hogy mely kritikus objektumokhoz rendelnek katonákat