A Magyar Telekom igazgatósága 186,4 milliárd forint kifizetését javasolja a 2025-ös nyereség után – összesített részvényesi javadalmazásként – a végleges döntést a közgyűlés hozza majd meg. Az összeg a 207,4 milliárd forintos éves nettó nyereség 90 százalékának felel meg. 

A 186,4 milliárd forint két tételből áll össze:

  • osztalék: 136,4 milliárd forint (részvényenként 154 forint, az előző évi 100 forint után)
  • részvény visszavásárlás: 50 milliárd forint

A Magyar Telekom április 8-án tartja a közgyűlését, az osztalékfizetés tervezett időpontja május 20. A szolgáltató a saját részvényre eső osztalékot a többi tulajdonos közt osztja szét.

Az osztalékjavaslattal együtt a Magyar Telekom közzétette a negyedik negyedéves pénzügyi jelentését is. Az időszak 258,1 milliárd forint bevétellel zárult, ami 0,6 százalékkal volt magasabb a 2024-es bázisidőszakétól, és kismértékben az elemzői konszenzust is. 

A mobil bevételek éves szinten 2,7 százalékkal emelkedtek, 152,9 milliárd forintot tettek ki a negyedik negyedévében. A vezetékes bevételek éves szinten 81 milliárd forinton stagnáltak. A rendszerintegrációs és informatikai ('RI/IT') bevételek 8,9 százalékkal 25 milliárd forintra csökkentek.

EBITDA soron a társaság 94,8 milliárd forintot ért el, 11 százalékkal az előző évi érték felett, összhangban a várakozásokkal. Az adózott profit közel 21 százalékkal 41,8 milliárd forintra emelkedett.

A menedzsment közzétette a 2026-os várakozásait is. Eszerint a tavaly elért 984 milliárd forintos bevétel alacsony egyszámjegyű százalékkal nőhet. Az osztalék meghatározásánál figyelembe vett módosított nettó eredmény pedig a tavalyi 207,4 milliárd forinthoz képest közepes egyszámjegyű százalékkal lehet magasabb. 

Rékasi Tibor, a Magyar Telekom vezérigazgatója az eredmények kapcsán elmondta:

2026-ra előre tekintve elmondható, hogy stratégiai célkitűzéseink változatlanok. A digitális transzformáció terén mutatott előrelépésünk biztos alapokat teremt a folyamatos értékteremtésre. A módosított nettó eredményben közepes egyszámjegyű növekedés várható, a szabad cash-flow pedig előreláthatóan 200 milliárd forint körül alakul majd.

 

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!