A horvát állami olajvállalat, a Janaf közlése szerint már folyamatban van a Mol Csoport számára szánt nyersolaj rakodása az omišalji terminálon. A társaság szerint nem ez lesz az egyetlen szállítmány, hiszen április elejéig további hét tartályhajó érkezik – írta meg a hvg.hu.
A Janaf kiemelte: a Magyarországra irányuló szállítmány nem orosz eredetű nyersolaj.
A közleményében arra is kitértek, hogy a Janaf készen áll a magyarországi és szlovákiai finomítók teljes éves nyersolajigényének kiszolgálására. Ez azért bír nagy jelentőséggel, mivel a horvát és a magyar kormány hónapok óta üzenget egymásnak az Adria kőolajvezeték kapacitását illetően. Ráadásul a magyar kormány azt is kérte, hogy orosz olajat szállítsanak az Adria vezetéken.A helyzetet tovább bonyolítja, hogy leállt az Ukrajnán keresztül haladó Barátság kőolajvezetéken a szállítás. Január 27-én az ukrajnai Brodi térségében érte találat a vezetéket, az ellátás azóta sem állt helyre.
Szerdán a Mol Csoport is közleményt adott ki, amelyből kiderül, hogy a két fél megállapodott a hosszú távú kapacitástesztek feltételeiről az Adria-vezetéken. A próbákat nemzetközi, független megfigyelők bevonásával végzik, és azt vizsgálják, hogy különböző évszakokban és időjárási viszonyok között mekkora csúcs- és folyamatos szállítási teljesítményre képes a rendszer.
A Mol üdvözölte a megállapodást, mert így „véget érhet a számháború”: horvát megszólalásokban a vezeték éves kapacitása 11 és 15 millió tonna között mozgott, miközben a szakaszon 2 millió tonnánál többet még soha nem szállítottak.
A Mol közleménye kitért arra is, hogy a horvát fél továbbra sem válaszolt egyértelműen arra a kérdésre, hogy átengedik-e a tengerről érkező orosz kőolaj szállítmányokat. A Mol múlt heti megkeresésére a Janaf időt kért, hogy a több éve érvényben lévő, Horvátország által is megszavazott uniós szankciós jogszabályt értelmezze, egyúttal uniós és amerikai engedélyeket kért a Moltól az egyes szállítmányokra.
A Mol ezt „teljesen életszerűtlennek” nevezte: álláspontja szerint ha egy szállító és szállítmánya nem szerepel a nyilvánosan elérhető szankciós listákon, a horvát vállalatnak be kell engednie azokat, nem kérhet külön engedélyt minden egyes szállítmányra.
A Mol fenntartotta azt a korábbi álláspontját is, hogy a Janaf 100 kilométerre vetítve az európai átlagár négy-ötszörösét kéri el a szállításokért, ami szerintük a monopolhelyzettel való visszaélés gyanúját veti fel.
A Mol végül leszögezte: a régió ellátásbiztonságához két teljes értékű, kereskedelmileg is versenyképes útvonalra van szükség – az Adria-vezetékre és a Barátság kőolajvezetékre egyaránt. A vállalat támogatja Ukrajna törekvéseit az Odessza–Brody vezeték újraindítására, amellyel a Barátságot összeköthetik a Fekete-tengerrel, tovább növelve a régió forrásdiverzifikációját.
Mint írtuk, Orbán Viktor szerint az ukránok a háborúra hivatkozva állították le a Barátság kőolajvezetéken a Magyarországra érkező orosz olaj szállítását és be is vallották, hogy már régen tudnák működtetni a vezetéket, de politikai okokból ezt nem akarják. Hozzátette, hogy semmilyen Ukrajnába irányuló gazdasági segítséget nem támogatnak egészen addig, amíg az olaj meg nem érkezik újra a Barátság kőolajvezetéken keresztül. Így megvétózza az Ukrajnát támogató támogató uniós lépéseket annak ellenére, hogy már korábban megegyeztek erről a tagállamok. Közben a Reuters arról számolt be, hogy a Barátság vezetéken akár már csütörtökön újraindulhatnak a szállítások.
Vezetői részvényeladások az olajstop idején – piacfelügyeleti vizsgálat indult a Mol ügyében
Közérdekű bejelentés után vizsgálódik a Magyar Nemzeti Bank: felmerült, hogy a Mol túl későn jelentette be a Barátság vezetéken keresztüli olajszállítások leállását, másrészt ezzel összefüggésben a bennfentes kereskedés gyanúja is megállhat.Bővebben>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Brüsszel dilemmája: Megszabadulni Orbántól, de mi van, ha Magyar Péter is kemény falat lesz?
Megszületett a döntés a gázkazánok betiltását illetően
Átírják a bértáblát: 20 százalékos emelés és új fizetési arányok jöhetnek az egészségügyben
Meglepő fordulat: ennek a pártnak ugrott meg durván a támogatottsága
Sokkoló számok derültek ki a nyugdíjakról
Sokk a magyar egészségügyben: a betegek 89 százaléka nem érti, mi történik vele
Nagy változás a gázszámláknál, megszólalt az MVM: erről jobb, ha mindenki tud
Megkezdődött a háborús visszaszámlálás: már menekítik a diplomatákat a nagykövetségről
Nem infláció, hanem sokk: ez lett az új arany, nem bírják pénztárcával a magyarok