Pár hónapon belül már életbe is lép a romániai rendelet, amely értelmében a közlekedési szabálysértés megállapításától számított 90 nap elteltével jogosítvány nélkül maradnak azok, akiknek ilyen formában van tartozásuk – írja a Totalcar.
Amennyiben valaki nem fizette be a büntetést, egy figyelmeztetés után már automatikusan a vezetői engedély felfüggesztése várható. 50 lejenként (4 ezer forint) egy nap felfüggesztés jár, és a büntetés lejártáig (befizetés nélkül) nem is lehet volán mögé ülni. A rendszer ugyanígy automatikusan rögzíti azt is, ha a járművezető befizeti a bírságot, ezzel pedig véget ér a felfüggesztés.
Cseke Attila fejlesztési miniszter a kedd esti bejelentése kapcsán elmondta, a rendelet hat hónappal a megjelenése után lép hatályba. Az intézkedés kizárólag a közlekedési bírságokat érinti majd, az önkormányzat felé fennálló további tartozások rendezése nem lesz feltétele a jogosítvány megtartásának.
Ilie Bolojan miniszterelnök az új szabályozás szükségességét azzal indokolta, hogy Romániában a közlekedési bírságok csupán 40 százalékát fizetik be az állampolgárok.
Ezenfelül várható még egy másik intézkedés is, amely segítségével a jogosítvány felfüggesztési idejét csökkenthetik azok, akik igazolják, hogy minden korábbi bírságukat kifizették. Ebben az esetben nemcsak az adott büntetésről van szó, ami a jogosítvány átmeneti elvesztéséhez vezetett, hanem az összes közlekedési szabálysértés után kapott bírságról.
Fordult a kocka? Románia mégis lát fantáziát a Béketanácsban
Bár korábban a tagdíj miatt egyáltalán nem úgy tűnt, hogy keleti szomszédjaink is részeivé válnak a Trump-féle testületnek, most megfigyelői minőségben ők is benne lesznek a Béketanácsban.Bővebben>>>
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Megszületett a döntés a gázkazánok betiltását illetően
Átírják a bértáblát: 20 százalékos emelés és új fizetési arányok jöhetnek az egészségügyben
Nem infláció, hanem sokk: ez lett az új arany, nem bírják pénztárcával a magyarok
Robert De Niro kegyetlenül beleszállt Trumpba: „Meg kell szabadulnunk tőle”
Nagy változás a gázszámláknál, megszólalt az MVM: erről jobb, ha mindenki tud
Megkezdődött a háborús visszaszámlálás: már menekítik a diplomatákat a nagykövetségről
Sokk a magyar egészségügyben: a betegek 89 százaléka nem érti, mi történik vele
Szép osztalékot fizet a Telekom, majdnem meglett az ezermilliárdos éves bevétel
Jön a szigor: hamarosan nem ülhet volán mögé az a sofőr, akinek befizetetlen büntetése van