Tegnap is lefelé zártak az amerikai tőzsdék, miután még folyamatban van a múlt keddi terrrortámadás okozta károk felbecsülése, és az összeg egyre emelkedik. A Dow Jones 4,4 százalékkal 8376,21 pontra, az S&P 500 3,1 százalékkal 984,54 pontra csökkent, a Nasdaq Composite pedig 3,7 százalékot veszítve az értékéből 1470,93 ponton fejezte be a kereskedést.
Csak három párt jutna be a Parlamentbe - ha most lennének a választások.
A nagy amerikai vállalatok több profitot termelnek, mint azt az elemzők gondolják, azonban a kis és közepes cégek veszettül küzdenek a gyorsjelentések alapján.
Miközben a háztartások havi átlagos jövedelme nettó 551,5 ezer forintra emelkedett, a felük maximum 100 ezer forintot költ élelmiszerre.
Szerkesztőink válogatása az elmúlt hét legfontosabb és legolvasottabb híreiből.
A próbaterheléseken is átesett Kalocsa és Paks között megépült átjáró, a két napon át tartó művelethez 20 darab 40 tonnás teherautót vonultatott fel a Duna Aszfalt.
Az összforgalom 67,084 milliárd forintról 46,306 milliárd forintra csökkent a négynapos kereskedés alatt. Összefoglaló.