A talaj takarása azért rendkívül fontos, mert segít a gyomokat féken tartani, és a talajban tartja a nedvességet, így kevesebb öntözésre lehet szükség, és a növények gyökereit is megvédi a túlzott hőségtől illetve a téli fagyoktól.
Az Agroinform cikke szerint a mulcs nedvesen tartja a földet, így ha gyomot is találunk, azt jóval könnyebb lesz gyökerestül kihúzni. A szerves talajtakaró idővel komposztálódik, amiért annak folyamatos pótlására is szükség van, a lebomlás viszont segíti a talaj tápanyag-utánpótlását, így a talaj szerkezete is levegősebb lesz.
Dekoratív megoldásnak sem utolsó a mulcs, mivel az egyes ágyásokat megkülönböztethetővé, elkülöníthetővé teszi. De kiváló talajtakaró lehet még a szalma, a falevelek a fakéregtörmelék, a kavics, valamint a zúzott kő és a levágott fű is.
A folyamatos talajtakarás alatt sok élőlény talál lakóhelyet, ami javítja a talaj minőségét.
A levágott fű azon túl, hogy zöldhulladék, sok dologra használható. A lap szerint azonban nagyon nem tanácsos a füvön hagyni, mivel idővel elveszi a gyeptől a fényt és a levegőt, ami ettől kikopik, és könnyebben meg is fertőződik.
Talajtakaróként az ágyások és a növények között a gyomokat elnyomja, és a talaj minősége is javítható, nedvességtartalma megőrizhető.
Ugyanakkor ha nem volt túl hosszú a gyep, a nyári hónapokban rajtahagyható a levágott fő, mivel gyorsan lebomlik, beépül a talajba és képes hűvösen tartani a fű tövét és gyökereit.
A levágott fű nagy mennyiségű nitrogéntartalma miatt hozzájárul a növények egészséges fejlődéséhez és növekedéséhez.
A megszáradt fűnyesedék vastagabb rétegben, akár veteményesben is leteríthető, a zöldségfélék körül. De alkalmas a gyalogutak takarására is.
Jó talajtakaró lehet továbbá a faapríték és a fenyőkéreg-zuzalék, ami szép látványa mellett jó vízáteresztő- és víztartó-képességű. A kavics lúgosítja talajt, így nem minden növény számára ideális. A kagylóhéj egzotikus látványt nyújt, és távol tartja a csigákat.
A szellőztetés is jó megoldás
A lap megjegyzi, hogy amennyiben a talajtakarás ellenére sem érezzük jó minőségűnek a kerti talajt, akkor tavasszal érdemes lehet felásni, hogy komposztot vagy érett istállótrágyát hozzáadni a földhöz. Hasznos lehet továbbá a talaj szellőztetése, vagyis annak felásása és elgereblyézése.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás