A jövő év elejétől tehát a szelektív gyűjtési rendszerben tisztán papír, illetve kevert csomagolási hulladékok elkülönített gyűjtésére lesz lehetőség - írta a Budapesti Közművek keretében önállóan működő FKF Hulladékgazdálkodási Divízió.
Az új csoportosítási rendszer a különböző anyagok rétegeiből álló italoskartonok gyűjtését érinti: egyes tejtermékek, gyümölcslevek dobozait ezentúl nem a papírral a kék fedelű, hanem a sárga fedelű tartályban, a kevert csomagolási hulladékokkal együtt kell gyűjteni.
Ezt a változtatást annak érdekében vezeti be a társaság, hogy a kék fedelű tartályokba kizárólag tisztán papírhulladék kerüljön, így – várhatóan – annak további válogatására a jövőben már nem lesz szükség.
Az FKF azt kéri, hogy 2022. január 1-jétől a kék fedelű tartályokba kizárólag tiszta papírhulladékot (például újságot, hullámpapírt, csomagolópapírt vagy összelapított kartondobozt) helyezzenek. A sárga fedelű tartályokba pedig kevert csomagolási hulladékot (például műanyag és fém csomagolási hulladékot, összelapított italos kartondobozt, PET-palackot és fém italosdobozt vagy műanyagzacskót) helyezzenek.
Fontos, hogy a sárga fedelű tartályban kizárólag csomagolási anyag gyűjthető, tehát ne helyezzenek bele egyéb műanyagot és fém használati tárgyakat - olvasható a közleményben.
Az új rendszer mindenki számára egyszerűbb és előnyösebb: a lakosság és a társaság eljárásrendjét is megkönnyíti, valamint rendkívül hasznos a fenntartható hulladékgazdálkodás és a környezet védelme szempontjából, egyben egy újabb lépés a körforgásos gazdaság felé – összegezte az új rendszer előnyeit Kiss Tibor, a BKM Nonprofit Zrt. FKF Hulladékgazdálkodási Divíziójának vezetője.
A körforgásos hulladékgazdálkodás lényege, hogy a hulladékok feldolgozott formában visszakerüljenek a körforgásba. Az erre való áttérés érdekében az FKF Hulladékgazdálkodási Divízió már 2021-ben is több lépést tett, például bővítette a szelektív hulladékok korszerű kezelésében kiemelt jelentőségű hulladékudvarok szolgáltatási körét, a négy legforgalmasabb udvaron bevezette a vasárnapi nyitvatartást, illetve módosította a lomtalanítás rendszerét. A most bevezetésre kerülő új csoportosítási rend kiemelt célja a szelektíven begyűjtött hulladék minőségének javítása.
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Karácsonykor végre megtudtuk, hogy a magyar állam nem döngöli földbe a magyar kriptót