A faktoring globálisan nagyon jó erőben van: tavaly hét százalékkal, 2372 milliárd euróra nőtt. Ezen belül az európai forgalom (amely a teljes piac 63 százalékát adja) 10 százalékkal bővült. A legnagyobb "faktorhatalom" ma már Kína, Nagy-Britannia és Franciaország előtt - mondta Csáki Ferenc, a Magyar Faktoring Szövetség (MFSZ) elnöke (képünkön).

A brit GDP 17 százaléka fordul meg évente a faktorforgalomban - ehhez képest a magyar 4 százalékos mutató alacsonynak számít. A közép- és kelet-európai listát a lengyelek és a csehek vezetik, tavaly pedig a harmadik helyre a magyarok helyett a litvánok ugrottak előre.

Forrás: Magyar Faktoring Szövetség

Nagy ugrás volt 2014-ben

A magyar faktorpiac többéves stagnálás után 2014-ben nagyot ugrott: 14 százalékkal, 899 milliárd forintra nőtt a bruttó faktorált forgalom. A szolgáltatók felének nőtt a forgalma, de a ugrást alapvetően egy nagy szereplő belépése (OTP) okozta. A dinamika idén nőtt is, 2015. első félében ugyanis már 35 százalék volt a bővülés (550,7 milliárd forint).

A szövetség becslése szerint a faktoring aránya a kkv-k éven belüli forgóeszköz -finanszírozásában tartósan tíz százalék körül alakul. Tavaly folytatódott az ügyfélkör átalakulása: nagyvállalati ügyfelek súlya már 35 százalék, míg a skála másik végén a mikrocégeké a hat évvel ezelőtti 30 százalékról mára 6 százalékra zsugorodott.

Forrás: Magyar Faktoring Szövetség

Az ágazati megoszlás 2013-hoz képest kissé változott. Kissé gyengült az iparhoz tartozó vállalkozások szerepe és a dominancia áttolódott a kereskedelmi ágazat irányába. Emellett erősödik a szolgáltató jellegű vállalkozások részesedése a faktoring jellegű finanszírozásból. Az építőipari cégek - annak ellenére, hogy ott jelenleg a fellendülés jelei mutatkoznak - gyakorlatilag kiszorultak a faktoringból az előző, főként a válság éveiben rájuk jellemző komoly pénzügyi kockázatok miatt.

Egyre kevesebb a szolgáltató

A faktoringpiacon hosszú évekig sok és növekvő számú szolgáltató működött, változatos tulajdonosi háttérrel. Az elmúlt években azonban a szolgáltatók köre fokozatosan zsugorodik. Ebben szerepet játszott a válság, de érzékenyen érintette az ágazatot a 2010-ben kivetett bankadó bevezetése is, amely nyomán az ágazat minden harmadik tagja veszteségessé vált. A működési terhek emelkedése miatt 12 aktív finanszírozást végző faktor szüntette meg a tevékenységét.

Az 2010-es 21 helyett ma már csak 9 független faktorcég működik a szövetségben, azaz kevesebb, mint felére csökkent a független vállalkozásként működő faktorcégek száma. Abban, hogy a mikro- és kisvállalkozások faktoring finanszírozása visszaszorult, bizonyosan szerepet játszik az is, hogy a független pénzügyi vállalkozások nagyobb részben kivonultak a piacról, hiszen éppen az ügyfélkörükben jelentős arányban szerepeltek a mikro- és kisvállalkozások - véli az MFSZ. A koncentráció nyomán 2014-ben a faktorált bruttó forgalom 62 százalékát a bankok, 19-19 százalékát pedig rendre a banki faktorok, valamint a független faktorok bonyolították le.

Az nhp sokat segít végre

Az Eximbank faktoring terméke kedvező refinanszírozási konstrukciója az euróban exportáló vállalkozásoknak teremt jó költség feltételeket, amellyel a különböző forrásköltségekkel rendelkező faktoring szolgáltatók azonos feltételekkel indulhatnak az ügyfelek megszerzéséért. A konstrukció előnye, hogy bármilyen üzemmérettel rendelkező (mikro, kkv és nagyvállalat) vállalkozás igénybe veheti. Ennek egyelőre komoly piaci hatása nincs.

Nagy reményeket fűz viszont Csáki az MNB növekedési hitelprogramjához (nhp). Az nhp faktoring termékkel a vállalkozások maximum 2,5 százalékos költség megfizetése mellett juthatnak a faktoring szolgáltatások széles skálájához. E konstrukció hiába jelent már meg eredetileg 2014. májusában, a tényleges indulására csak 2015 közepétől nyílt meg a reális lehetőség, mert az nhp-s feltételek faktoring sajátosságokra való igazítása hosszú egyeztetést és finomhangolást tett szükségessé. A program feltételrendszere miatt a független faktorcégek nem tudnak a konstrukcióba bekapcsolódni - bár erre az MFSZ többször tett kezdeményezést. Ugyanakkor az MNB szakértőinek nagyfokú együttműködési készsége reményt ad arra, hogy ez a termék is egyre jobban közelíteni fogja a faktoring finanszírozás specialitásait - véli a szövetség elnöke. Szavai szerint mára már van több ilyen banki termék a piacon, és meg is kötötték az első szerződéseket. Az OTP például már félmilliárd forintnál jár - júniusi szerződésekkel. Az év végére az nhp-s forgalom akár el is érheti a 20 milliárd forintot - becsülte Csáki.

Folytatódjon az nhp és szűnjön meg a különadó

Az MFSZ szeretné, ha az nhp a 2015 végi befejezése helyett meghosszabbodna és 2016-ban is futhatna a faktoring termék - mondta Csáki.

Emellett a szövetség azt is kezdeményezte az NGM-nél, hogy a független pénzügyi vállalkozásoknál teljesen töröljék a bankadót, amelynek pozitív hozadéka az lenne, hogy segítene a mikro- és kisvállalati kör visszahódításában is. A javaslat azonban eddig nem talált meghallgatásra, de az NFSZ nem adja fel - mondta az elnök.

Forrás: Magyar Faktoring Szövetség

Megszólalt egy független szolgáltató is

A független faktorszolgáltatók tavaly már kicsit jobb évet zártak az előzőhöz képest, azonban a néhány százaléknyi növekedés üteme még mindig elmaradt a várakozásoktól - véli közleményében Nagy Tamás a City-Faktor igazgatóságának elnöke. A kevésbé tőkeerős független szolgáltatóknál pillanatnyilag a refinanszírozás jelenti a legnagyobb kihívást.

A független faktorszolgáltatók elsődleges célcsoportját a kkv-k és mikrovállalkozások, azaz zömében az 1 milliárd forint alatti árbevételű, régóta működő cégek adják. A bankok és banki hátterű faktorok ügyfélkörét korábban a nagyvállalatok és nagyobb kkv-k jelentették, azonban mára már a kisebb ügyletekért is éles verseny folyik. Mivel az így elérhető nyereség is kisebb, a bankok elsődleges célja a mikrovállalkozásokért zajló versenyben minden bizonnyal az ügyfélszerzés, és a cross selling erősítése.

Nagy szerint a független faktorok nem az árban lesznek a legjobbak a piacon, hanem a kiszolgálás minőségében (gyorsaság, rugalmasság). A City-Faktor igazgatósági elnöke szerint a 2015-ben megáll a független faktorszolgáltatók leszakadása.