A magyar gazdaságtörténet legnagyobb GDP-növekedése lett a tavalyi –kommentálta a Központi Statisztikai Hivatal (KSH), az eleve kedvező várakozásokat felülmúló adatközlését a 2021-es GDP-ről.

Mint az MTI beszámolójából kiderül, Varga szerint az adatok két dolgot mindenképpen mutatnak, egyrészt bebizonyosodott, hogy eredményes az adócsökkentésre, a családok és a vállalkozások támogatására, valamint a beruházásokra épülő gazdaságpolitika. Ezek gyors visszaépülést tesznek lehetővé egy válság után is.

Uniós összevetésben kiemelkedő teljesítményt tett a magyar gazdaság 2021-ben. Idén a tárca szerint 5,9 százalék lehet a növekedés - jelezte.

Továbbra is erőteljes, 5,9 százalékos gazdasági növekedést, javuló egyensúlyi mutatókat várunk – mondta Varga Mihály a Pénzügyminisztérium közlése szerint, és kifejtette: amennyiben felhatalmazást kapunk a választóktól, folytatódhat Magyarországon az eddigi gazdaságpolitika, az adócsökkentéseket, a beruházásokat és a családok támogatását illetően is. Emellett a világjárvány enyhülésén túl oldódni látszik az alkatrészhiány, valamint és egyre több beruházás fordulhat termőre.

Facebook-oldalán ezzel a képpel ünnepelte az adatközlést a pénzügyminiszter:

Az elemzőket is meglepte a várakozásokat felülmúló, 7,1 százalékos növekedés, változnak is a prognózisok.

-Rendkívül komoly pozitív meglepetést okozott a KSH negyedik negyedévre vonatkozó GDP adata. A vártnál erősebb negyedik negyedéves teljesítmény egyben azt is jelenti, hogy az úgynevezett áthúzódó hatás is jóval erősebb. Vagyis pusztán a jó évzárásból fakadóan az eddig piaci konszenzushoz képest nagyjából 0,8 százalékponttal dinamikusabb gazdasági növekedésre számíthatunk 2022-ben. Mindezek alapján egyáltalán nem zárható ki, hogy a magyar gazdasági növekedés az idei év folyamán is megközelíti vagy akár meg is haladja a 6 százalékos ütemet – Virovácz Péter, vezető elemző, ING.

- A növekedéshez leginkább a piaci szolgáltatások járultak hozzá, azonban a legnagyobb meglepetést az építőipar okozhatta, mivel az építőipar minden várakozást felülmúlva, 29 százalékkal ugrott meg decemberben, így a negyedik negyedéves teljesítménye is messze meghaladta a várakozásokat. Az tavalyi évben a chip és más alkatrészek hiánya miatt akadozó járműgyártás mintegy egy százalékponttal foghatta vissza a növekedést, anélkül a GDP növekedése tavaly elérhette volna a 8 százalékot is. A nagyfesztiválok megtartása, az idegenforgalom további helyreállása tarthatja magasan a növekedést. Így összességében 6-ról 6,3 százalékra emelhetjük az idei növekedési várakozásunkat, azonban a módosítással megvárjuk a részletes adatok beérkezését is – Suppan Gergely, vezető elemző, Takarékbank.

- Fontos, hogy még csak az előzetes adatokat tették közzé, a különböző ágazatok GDP-növekedésben vállalt szerepe majd a két hét múlva megjelenő részletes adatokból lesz látható. a mostani kilátások szerint 2022-ben 5 százalék körüli lehet a növekedés. Számos kockázattal kell azonban számolni. Például azzal, hogy mikor áll helyre a rend a nemzetközi ellátási láncokban. Továbbá kérdés, hogy milyen ütemben normalizálódnak a magas energia- és nyersanyagárak, valamint az infláció, ezek a tényezők ugyanis visszafoghatják a növekedést – Németh Dávid, vezető elemző, K&H Bank.

- Az idei év elején az adatok azt mutatják, hogy visszafogottan alakul a konjunktúra. Ebben főszerepet játszik, hogy a külső kereslet meglehetősen mérsékelt, amelyet az omikron-variáns és az alkatrészhiány mellett a magas energia- és nyersanyagárak is egyre inkább hátráltatnak. Az ipar valódi, tartós magára találása még várat magára. Ezzel együtt a szolgáltatások területén a tavalyi első negyedéves alacsony bázis és az azóta bekövetkezett részleges helyreállás, valamint az év első felében lezajló fiskális expanzió továbbra is hajthatja a növekedést. Az év második felében a termelésbe álló új kapacitások és a külső környezet javulása is már érdemi hatással bírhat - Nagy János, makrogazdasági elemző, Erste Bank.