Tavalyi mélyrepülés után a forint a Magyar Nemzeti Bank (MNB) kamatemelése, és egyéb rendkívüli, a forint stabilitását támogató intézkedései után az árfolyam megfordult, és erősödő trendbe került.
Egy euróért a legrosszabb időszakban több mint 430 forintot kellett adni, míg áprilisban ez az érték már csak 370 volt.
Döntő szint
Ezzel a forint az év egyik legnagyobbat erősödő valutája lett, a tavalyi gyengülést lényegében kompenzálta is. Azonban az előző két év gyengülését, különösen a 2020-as járványévét nem, és a 370-es szintnél bele is ütközött egy ellenállásba, mivel a járvány idején ez jelentette a forint számára a legalacsonyabb értéket, melyet többször el is ért akkor, de onnan mindig erősödni kezdett.

Ez a szint, ahogy a technikai elemzésben gyakran történik, most a másik, az erősödő irányban jelent akadályt. Az árfolyam immár negyedszer próbálkozik vele, eddig azonban mindig visszafordult a gyenge irányba, de egyre kisebbek lettek a visszaesések, amint ez a grafikonon is látszik.
Nagy erősödési potenciál
A negyedik próbálkozás a technikai elemzésben gyakran igen lényeges esemény: ha ilyenkor sikerül a szint áttörése, rendszerint komoly további mozgás jön az áttörés irányába, esetünkben a forint tovább erősödhetne, ennek mértéke akár 25-30 forint is lehetne eurónként, a komolyabb következő szint 340-345 környékén húzódik.
Ha ez történne, fundamentálisan is indokolható lenne, hiszen csak a 2020 márciusa és nagyjából 2022 eleje közötti szintet érné el.
Gazdasági alap
A gazdasági helyzet azt annyiban indokolja, hogy a valutaárfolyam legfontosabb fundamentális alapja, a külgazdasági egyensúly, ezen belül a folyó fizetési mérleg tavalyhoz képest nagyon sokat javult, és idén még ugyan hiányt mutat, de jóval kisebbet, mint a korábbi jegybanki és kormányzati várakozások, ezen belül pedig a külkereskedelmi mérleg kifejezetten többletes az erős exportnak és az alacsonyabb energiaáraknak köszönhetően.
Persze semmi garancia arra, hogy a szint átvitele megtörténik, lehet, hogy itt az egyensúlyi árfolyam, és akár a jegybank is megfelelőnek tarthatja, ha egy darabig szerények a mozgások, és stabilitás marad a kamatcsökkentési ciklus időszakára.
Ugyanakkor az erősebb forint mellett is szólhat hasonló érv, mivel akkor végképp nem kell aggódni az árfolyamhatások miatt. A következő napok mindenesetre döntőek lehetnek a további irányt illetően.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló