A betegállományok finanszírozására a tavalyi 51 milliárd forinttal szemben idén összesen majdnem 54 milliárd forintot szánnak, döntően a foglalkoztatás bővülése és ezzel a táppénzre jogosultak számának emelkedése miatt. Az utóbbi évek tapasztalatai alapján ugyanakkor hiába nő a táppénzre jogosultak száma, abból nem következik egyenesen, hogy többen is élnek ezzel a lehetőséggel - írja a Világgazdaság.
A táppénzjogosultak száma a négy évvel ezelőtti 3 millió 474 ezerről 2013-ra 3 millió 796 ezerre nőtt, eközben a táppénzes esetek száma bő egymillióról 825 ezerre csökkent. Ez azt jelenti, hogy 2010-ben naponta még átlagosan a dolgozók 2,2 százaléka, 76 ezer ember feküdt otthon hivatalosan betegen, addig tavaly már csak 1,4 százalékuk, 54 ezren.
Mérséklődtek a táppénzkiadások is: 2010-ben még csaknem 79,5, 2013-ban már csupán 59,8 milliárd forintot költöttek az egészségbiztosító és a munkáltatók. Ez utóbbiak terhe a négy évvel ezelőtti 18,8 milliárd forintról tavalyra 18,6 milliárdra mérséklődött még úgy is, hogy a munkáltatói táppénzkiadás aránya a korábbi 23,7-ről 24,4 százalékra nőtt. Az Egészségbiztosítási Alapon belül azonban fokozatosan csökkenő a betegállomány finanszírozásának aránya: három év alatt 5,4-ről 3,2 százalékra mérséklődött. Az egy napra jutó táppénzkiadás, a keresetemelkedés miatt, ugyanezen időszak alatt 2662 forintról 2929 forintra nőtt.
Legolvasottabb
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Megkeserítheti a nyugdíjas éveket ez a betegség, ha nem ismerik fel időben
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz